Guy Verhofstadt is bejelentette indulását az Európai Parlament elnöki tisztségéért

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának (ALDE) vezetője pénteken bejelentette, hogy indul az uniós testület elnöki tisztségéért. "A mostani bizonytalan, viharos időkben, amikor Európát a nacionalizmus és a populizmus fenyegeti, kompromisszumkeresőkre, hídépítőkre van szükség, és én is egy akarok lenni közülük" - mondta Verhofstadt a Facebook-oldalára feltöltött videóban. "Itt az ideje a változásnak, annak, hogy széles körű koalíciót alakítsanak az Európa-párti erők, akik számára az európai polgárok érdeke az első" - tette hozzá az egykori belga kormányfő.

Guy Verhofstadtot korábban kinevezték az EP Brexit-ügyi - Nagy-Britannia EU-ból történő kilépése - főtárgyalójának, azonban erről a tisztségéről lemondana, ha megválasztanák a parlament elnökének. Martin Schulz, az EP szociáldemokrata (S&D) elnöke november végén jelentette be, hogy januárban lejáró megbízatása után távozik a testületből, és ősszel indul a német szövetségi parlamenti választáson.

A parlamenti elnökség a pártközi megállapodások szerint a következő periódusban az Európai Néppártnak (EPP) járna, a szociáldemokrata képviselőcsoport azonban felrúgta az egyezséget, és Gianni Pittella frakcióvezetőt jelölte az elnöki tisztségre. Amennyiben Antonio Tajani néppárti jelölt veszi át az EP elnökségét, akkor mindhárom főbb uniós intézmény - az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament - élén EPP-s politikus állna, és ezzel sokak szerint felborulna az egyensúly az EU intézményein belül.

Korábban olyan híresztelések láttak napvilágot, amelyek szerint megállapodásra készülhet a szociáldemokrata és a liberális frakció, az S&D azonban közleményt adott ki csütörtökön, amelyben kizárta ennek a lehetőségét. Az európai parlamenti képviselők január 17-én választják meg a testület elnökét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com