Gyászolók töltik meg a temetőket Izraelben az Emlékezés napján

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Gyászolók töltik meg a katonai temetőket Izraelben az elesett katonák és a terrorizmus áldozatai tiszteletére minden évben megtartott Emlékezés napján - jelentette a helyi média szerdán.Az Emlékezés napján a szeretteiket gyászoló izraeliek a helyi hagyományok szerint ellátogatnak az országszerte felállított 52 katonai temetőbe, melyeket a hadsereg megtisztít és virágokkal díszít fel erre a napra. A központi megemlékezést Jeruzsálemben, a herzl-hegyi katonai temetőben 11 órától tartották Naftali Bennett miniszterelnök és Jichák Hercog államfő, valamint a vezető állami tisztviselők jelenlétében az egész országban hallatszó, 2 perces szirénaszó után, melynek idejére ismét megállt az élet egész Izraelben.
    

"Izrael, a fény, a szentség és az optimizmus államának a létezése a legnagyobb győzelem az emberiség sötét erői felett" - mondta a terrortámadások áldozatául esettek megemlékezésén Bennett. "Ezekben a napokban és hetekben is terrorhullámmal van dolgunk. A jellemzői eltérőek, de a motivációjuk ugyanaz: pokollá tenni az életünket itt, szülőföldünkön, Izrael földjén.

Ha ellenségeink a megzavarásunkra szánt energiájuknak csak a tizedét fektették volna jövőjük építésébe, helyzetük teljesen más lenne. Ők azonban a halál megszentelését választják, ami a szegénységben, a nyomorban, állandóan az áldozat szerepében tartja őket" - mondta Bennett.
    

"Aki tiszta szemmel és nyitott szívvel tekint csodálatos országunkra, csak csodálhatja azt: miközben olykor a szó szoros értelmében fizikailag védekezünk a kávézóban vagy a buszmegállóban, példaértékű országot építettünk. A technológia és az innováció, a kultúra és a művészet globális központját, a világ egyik legerősebb gazdasági motorját, a Tóra világának virágzását, és egy élénk demokráciát"- tette hozzá a kormányfő.
   

"A terrorizmus nem győzött, és nem is fog győzni. Izrael erősebb, mint valaha, erős lélekben és erejében, vasököllel és erős lélekkel válaszol minden támadásra és minden fenyegetésre" - hangsúlyozta az emlékünnepségen szintén megszólaló Hercog. "Mindannyian más napokra vágyunk, olyan napokra, amikor a terrorizmust múltbeli fejezetnek tekinthetjük, amely már elmúlt és véget ért. De amíg ezek a napok el nem jönnek, továbbra is éberek leszünk, és megvédjük népünket"- tette hozzá.
    

Az Emlékezés napja helyi idő szerint kedd este 8-kor a múlt heti holokauszt-naphoz hasonló egyperces szirénaszóval kezdődött, melynek idejére az izraeliek megálltak és lehajtott fővel emlékeztek. A Siratófalnál tartott esti ünnepségen meggyújtották az Emlékezés lángját. Ezen a megemlékezésen Jichák Hercog elnök az ország egységéért emelt szót a polarizált politikai légkörben, amelyet a koalíciós instabilitás és vallási feszültségek is jellemeznek.
    

"Államunk védelmében elesett fiaink és lányaink együtt harcoltak és együtt buktak el. Nem kérdezték, és tőlük se kérdezte senki, hogy ki jobboldali, ki baloldali, ki vallásos és ki nem vallásos, ki zsidó és ki nem" - mondta Hercog. Kedd este közös emlékünnepséget is tartottak a megbékélés szellemében a gyászoló palesztin és izraeli családok. Körülbelül 20 tüntető gyűlt össze az eseménynek otthont adó tel-avivi színház előtt, akik azt skandálták, hogy "halál a baloldaliakra", és "náciknak" nevezték a résztvevőket.
    

Ugyanakkor már mintegy 200 000 ember követte élőben az interneten az eseményt, s ez is jelzi, hogy a tizenhetedik alkalommal megrendezett, szerény keretek közt indult mozgalom mára széles körben elfogadottá vált. Kedden és szerdán az elesett katonák előtti tiszteletadással kapcsolatos programok és szertartások zajlanak az egész országban az óvodáktól és iskoláktól kezdve az állami hivatalokig. Az idei megemlékezésig 1860 óta 24 068 palesztinai zsidó, illetve izraeli esett el a háborúkban vagy vesztette életét a terrorizmus és az erőszak következtében - közölte a Ynet, a Jediót Ahronót című újság hírportálja. A tavalyi emlékezés napja óta 56-tal nőtt az elesettek száma, és 84-en haltak meg régebbi sebesüléseik miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com