Gyerekszervekkel kereskedtek a Templomos Lovagok

Tengerparti iskolai nyaralásra küldték a gyerekeket a szülők, akik hűtőtérben látták újra a csemetéket.temploElfogták és őrizetbe vették Mexikóban a hatóságok a Templomos Lovagok elnevezésű bűnszervezet egyik tagját. A rendőrség azzal gyanúsítja a férfit, hogy gyerekeket rabolt el, és azoknak a szerveivel kereskedett.

Carlos Castellanos Becerra, a Michoacán szövetségi állam közbiztonsági felelőse, azt nyilatkozta, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint, a Templomos Lovagok több éve egy titokban működtetett klinikára szállította a gyerekeket, ahol műtéti úton kivették a szerveiket.

Becarre hozzátette, hogy az elfogott 34 éves Manuel Plancarte Gaspar, másodmagával ült egy lopott autóban, amiben rengeteg metamfetamint, és jelentős mennyiségű készpénzt találtak. De ennél többet nem árult el, mert a nyomozás még folyamatban van.

A hírhedt mexikói bűnszervezet korábban kábítószer-kereskedelemből élt, ám a hatóságok információi szerint, ma már nem ez a fő jövedelemforrásuk, hanem a zsarolás, és a különböző ásványok, faféleségek illegális kitermelése.

A Templomos Lovagok a helyi földművesek zsarolásából is jó pénzt keresnek, valamint a kartell kezében van a Michoacánból Kínába exportált nemesfém jó része, hiszem a bűnszervezetnek harminc teherhajóból álló kereskedelmi flottája szállítja a nyersanyagot Kínába.

A letartóztatással kapcsolatban a mexikói rádióban megszólalt a Templomos Lovagok ellen küzdő polgári szervezet egyik vezetője. José Manuel Mireles arról beszélt, hogy egyszer sikerült kiszabadítani az elrabolt gyerekeket, akiket a szülők iskolai tengerparti strandolásra küldtek, de a szórakozás helyett, egy furgon hűtőteréből kellett kiszabadítani a fiatalokat.

(Forrás: latimoport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com