Gyorssegélyt utal ki a román kormány a moldvai árvízkárosultaknak

Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a román kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentette, hogy a pénzügyi segélyen kívül az állami tartalékból humanitárius gyorssegélyt is küldtek az árvíz sújtotta Suceava és Neamt megyébe, a helyszíni kárfelmérést követően pedig jövő héten újabb összegeket utalnak ki a házak és az infrastruktúra újjáépítésére.

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára a kormány tájékoztatóján közölte: Suceava megyében több mint 680, Neamt megyében pedig mintegy 170 házat öntött el az ár, közülük 45 teljesen megsemmisült. A moldvai árvíz három emberéletet követelt, a hozzátartozókat családonként 15 ezer lej (1,18 millió forint) segélyt kapnak a kormánytól. Ugyanilyen összegű támogatást utalnak ki azoknak az árvízkárosultaknak, akinek a házában legfeljebb 75 százalékban tett kárt az árvíz.

A 75 százaléknál nagyobb mértékben károsodott, de még megmenthető ingatlanok tulajdonosai 25 ezer lejes segélyt kapnak, azok pedig, akiknek a háza teljesen megsemmisült az árvízben, 30 ezer lejt.

Arafat szerint a katasztrófavédelem számára az emberéletek megmentése volt az elsődleges szempont. Mivel az utakat és hidakat is elöntötte a hétfő éjszakai felhőszakadás nyomán bekövetkezett áradás, a víz fogságában rekedt 120 lakost a mentőakcióban résztvevő öt helikopterrel helyezték biztonságba. A térségben továbbra is háromszáz tűzoltó teljesít szolgálatot, akik az árvízkárok elhárításában segédkeznek - számolt be az államtitkár.

A biztosítótársaságok egyesülete (UNSAR) arról tájékoztatta a Hotnews.ro hírportált, hogy a Suceava megyei árvíz sújtotta térségben található 8031 lakóingatlan közül 1854-re (23 százalék) kötötték meg a tulajdonosok a - földrengés, árvíz és földcsuszamlás okozta károk esetén 20 ezer eurós értékhatárig kártérítést nyújtó
- kötelező lakásbiztosítást (PAD). A suceavai lakóházak 12 százalékára fakultatív biztosítást is kötöttek.

A legnagyobb károkat szenvedett Suceava megyei Brosteni településre ellenzéki politikusok is ellátogattak, hogy szolidaritásukról biztosítsák a károsultakat és segítőkészségüket demonstrálják.

Pénteken Calin Georgescu volt elnökjelölt érkezett a településre számos híve és néhány testőr társaságában. Terepszemléje során egy férfi egy hangszórót cipelt utána, amelyből az a katonai induló hallatszott, amelyet a román államfő hivatalos szereplései alkalmával szoktak játszani - számolt be a Digi24.ro hírportál.

George Simion, a kormánypártok által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke már csütörtök este megérkezett Brostenibe, ahol több párttársával együtt templomi szertartáson vett részt és fotókat készített magáról. Az ellenzéki vezető hívei lapátokkal érkeztek, és eltakarították az iszapot az egyik ház elől.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com