Győzelem napi megemlékezések - Szijjártó Moszkvában: Európa érdeke keleti és nyugati felének konstruktív együttműködése

Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti: Európa érdeke, hogy keleti és nyugati fele konstruktívan és kulturáltan tudjon egymással együttműködni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-nek Moszkvában adott nyilatkozatában, miután több európai uniós kollégájával együtt részt vett a győzelem napi megemlékezésen.szijjártóA miniszter hozzátette, a történelem is arra tanít bennünket, hogy Európa csak akkor lehet erős és biztonságos hely, ha a kontinens keleti és nyugati része kulturáltan, pragmatikusan, és egymást tisztelve együtt tud működni. Ehhez természetesen az kell, hogy az ukrajnai háború minél előbb békésen megoldódjon, így a minszki megállapodásokban rögzített pontokat mindenki betartsa.

Szijjártó Péter pénteken 15 ország külügyminisztereinek moszkvai találkozóján, majd szombaton - szlovén, francia és olasz kollégájához hasonlóan - a győzelem napi megemlékezések keretében a Sándor-kertben rendezett koszorúzási ünnepségen és a Kremlben tartott állami fogadáson vett részt. Ugyanígy tett Milos Zeman cseh államfő és Robert Fico szlovák miniszterelnök is.

A náci Németország felett az európai hadszíntéren aratott győzelem 70. évfordulóján tartott katonai díszszemlén az uniós tagállamok vezetőihez és miniszterkollégáihoz hasonlóan a magyar külgazdasági és külügyminiszter sem jelent meg.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy európai uniós kollégáival együtt azért is érkeztek Moszkvába, hogy leróják a tiszteletüket a második világháború halottai és áldozatai előtt. Szijjártó Péter elmondta, hogy pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kezdeményezésére diplomáciai vezetők eszmecserét folytattak Moszkvában.

Európából ő és szlovén kollégája vett részt a találkozón, amelyen mások mellett ott volt a kínai, az egyiptomi, a dél-afrikai, a zimbabwei, a kazah, a tádzsik, a türkmén, a mongol, az örmény és a kirgiz külügyminiszter is. Minthogy Kirgizisztán pénteken csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez, a megbeszélés során felmerült az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti együttműködés mikéntje - mondta Szijjártó Péter.

Úgy vélte, teljesen legitim és logikus az a felvetés, hogy a két szervezet között mielőbb induljon meg a párbeszéd, a konzultáció. A külgazdasági és külügyminisztert Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője arról tájékoztatta, hogy az Eurázsiai Gazdasági Szövetség több nagy jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodást készül kötni nagy ázsiai gazdaságokkal.

Szijjártó Péter szerint amúgy is globális verseny zajlik a regionális gazdasági integrációk között, és ebben a versenyben az Európai Uniónak nem szabad lemaradnia, nyitottnak kell lennie a külső együttműködésre. Az MTI kérdésére Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, - a Kreml Ukrajna-politikája miatt Oroszországgal szemben alkalmazott - szankciós rendszeren természetesen csak akkor lehet változtatni, ha a konfliktus minden szereplője tartja magát az ukrajnai válság békés megoldását célzó minszki megállapodáshoz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com