A sötétség színe - képek a Holokauszt hajnalából

Ezek a rideg színes felvételek a koncentrációs táborok legkorábbi áldozatait és a szörnyű körülményeket mutatják be. 


Közvetlenül azután, hogy Hitler kancellár lett, 1933-ban a nácik tízezrével kezdték elkülöníteni az úgymond "nemkívánatos" embereket - kommunistákat, szociáldemokratákat, szakszervezeti tisztviselőket, homoszexuálisokat, Jehova tanúit valamint a közönséges bűnözőket. Az SA, az SS, a rendőrség és a helyi polgári hatóságok számos fogvatartó tábort szerveztek, ahová bezárták, majd kínozták ellenfeleiket. A legtöbb ilyen tábor hetekkel megnyitása után bezárt, de sok maradt még, amely tovább működött.


Galéria
1
2
3
4
5


Az nem ismert, hogy pontosan mikor és hol készültek ezek a képek, de felkerültek nemrég a Vintage Everyday honlapjára. Némelyek - mint például az a kép, melyen foglyokkal tömött vasúti kocsi látható - a háború vége felé készülhettek, de a legtöbbje 1939 előtti. Az SS nagyobb táborai Oranienburgban, Esterwegen városában, Dachauban, a nőknek pedig a szászországi Lichtenburgban létesültek. 1936-ig Berlinben a Columbia Ház nevű létesítményben is fogva tartott embereket vizsgálat céljából a Gestapo (a titkos német állami rendőrség).


Az 1930-as évek közepétől más "nemkívánatos" személyek is el lettek különítve, beleértve a hajléktalanokat, koldusokat, prostituáltakat, a munkakerülő cigányokat (akkor így hívták őket) és az alkoholistákat. Ekkorra már a táborok ideiglenes internáló szerepe átalakult, a cél a társadalomtól való teljes elzárás lett. A rendszer megkülönböztette a foglyokat - a politikai fogvatartottak piros háromszöget kaptak, a bűnözők zöldet, a homoszexuálisok rózsaszínt, Jehova tanúi pedig lilát. A zsidó foglyok sárga Dávid-csillagot voltak kénytelenek viselni.


1934-ben Hitler engedélyezte az SS tábornok Heinrich Himmlernek, hogy végezze a táborok adminisztrációját, rendezze azokat egy rendszerbe. Himmler Theodor Eicke SS altábornagyot választotta erre a feladatra, aki 1933 júniusától a dachaui tábor vezetője volt. Himmler gyakorlatilag a koncentrációs táborok felügyelőjévé nevezte ki. A szervezet, a teljes struktúra és a bevett gyakorlat Dachauban alakult ki 1933 és 1934 között, majd ez lett a náci koncentrációs táboros modellje. Eicke rendeleteket adott ki az őröknek a foglyok kezelésére. A kezdő gyakornokok között volt Rudolf Höss is, aki később a hírhedt auschwitzi tábor parancsnoka lett.


Galéria
1
2
3
4
5


Mivel a náci Németország 1938 és 1939 nőtt, gyarapodott a politikai ellenfelek és a társadalmi deviánsok száma is, így újabb táborokat nyitottak. Míg a legtöbb embernek a koncentrációs táborok kapcsán a zsidó holokauszt jut eszébe, a zsidó közösség csak elenyésző hányada volt a foglyoknak. Persze ez 1938-ra változik, akkor a zsidókat tömegével kezdték szállítani a táborokba, ezzel drámaian növelve a fogolypopulációt. Mire a németek megszállták Lengyelországot 1939-ben - mikorra már a második világháború kibontakozott -, hat koncentrációs tábora volt az úgynevezett Nagy Német Birodalomnak: Dachau, Sachsenhausen, Buchenwald, Flossenbürg, az osztrák Mauthausen és a nőknek fenntartott Ravensbrück.


A körülmények szörnyűek voltak. Veszélyes munkákat kellett végezni, az emberi életre való tekintet nélkül, gyakran végzetesen alultáplálva. Jónéhányuknál kifejezetten az volt a cél, hogy a munkába haljanak bele. 1939 és '42 között a nácik egyre több foglyok különítettek el, beleértve a fajilag alsóbbrendűeknek tituláltakat: a cigányokat és a zsidókat. Több koncentrációs táborban alakítottak ki gázkamrákat, hogy hatékonyabb legyen a gyilkolás. Gázkamrák épültek Mauthausenben, Sachsenhausenben, Auschwitzban és más táborokban is. Később Dachauban is épült egy, de azt sosem használták. 1933 végére a koncentrációs táborok mintegy 45 000 embert tartottak fogva. A második világháború végére nagyjából 40 000 náci létesítményt tartottak számon Németországban és a birodalom által elfoglalt területeken. Becslések szerint hatmillió zsidó, több millió lengyel és orosz katona, valamint cigány, homoszexuális és más "nemkívánatos" személy vesztette életét a koncentrációs táborokban.


(forrás: Daily Mail)



Hozzászólások

Utaszállító repülőgépet lőtt le az Iszlám Állam

Utaszállító repülőgépet lőtt le az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam egyiptomi sejtje azt nyilatkozta, hogy az orosz repülőt ők lőtték le a Sínai-félszigeten. A hírt az AFP hírügynökség is leközölte. "A kalifátus katonái sikerrel kilőttek egy orosz ...

Oroszország hazudott! A krimi népszavazáson 83% helyett 30% szavazott, annak is a fele a váltás mellett...

Oroszország hazudott! A krimi népszavazáson 83% helyett 30% szavazott, annak is a fele a váltás mellett...

Az orosz elnök tanácsadói elárulták az igazságot, azaz azt, hogy hazudtak. Ugye korábban hivatalosan azt tették közzé, hogy a krimi szavazás 83%-os részvétel mellett zajlott, most kiderült, hogy 30%-...

Szíria - McCain szerint a szíriai lázadók felfegyverzésére van szükség

Szíria - McCain szerint a szíriai lázadók felfegyverzésére van szükség

Az Aszad-rezsim ellen felkelt szíriai lázadók felfegyverzését sürgette a 2008-as amerikai elnökválasztás republikánuspárti elnökjelöltje. John McCain arizonai szenátor Szíriában, a felkelők által e...

Autóba rejtett bomba robbant Líbiában

Autóba rejtett bomba robbant Líbiában

Egy autóba rejtett bomba robbant fel Bengáziban - egy kórház közelében - hétfőn. A detonáció legalább kilenc embert megölt, valamint további 17 embert megsebesített. A CNN beszámolója szerint a...

Gyerek katonák mehettek haza egy dél-szudáni katonai bázisról

Gyerek katonák mehettek haza egy dél-szudáni katonai bázisról

A szudáni hadsereg és az Egyesült Nemzetek Szervezetének megállapodása nyomán 27 kiskorú katonát engedtek el egy dél-szudáni bázisról - jelentették a hatóságok. George Gatloi Koang, aki a dél-szu...

 Három évig volt titokban a katyni mészárlás

Három évig volt titokban a katyni mészárlás

A berlini rádió 1943. április tizenharmadikán tudósított, hogy a német megszállás alatt lévő katyni erdőben, ami Szmolenszk környékén van, tömegsírokat találtak. A tömegsírokba az 1939 szeptemberében...

Muszlimokat ítéltek el Mianmarban, etnikai összetűzésekért

Muszlimokat ítéltek el Mianmarban, etnikai összetűzésekért

A yangoni bíróság három muszlimot ítélt fejenként 14 évnyi börtönbüntetésre, a múlt hónapban történt - Mianmart megrázó - etnikai összetűzésekben vállalt szerepükért - mondta el pénteken egy hivatalno...

Öten haltak meg az egyiptomi keresztény-muszlim összecsapásokban

Öten haltak meg az egyiptomi keresztény-muszlim összecsapásokban

A Reuters hírügynökség szerint öt ember meghalt, nyolc pedig megsebesült a keresztények és a muzulmánok közötti összecsapásokban, egy Kairóhoz közeli városban. A muzulmán többségű Egyiptomban nőtt az...

Újabb incidens Damaszkuszban

Újabb incidens Damaszkuszban

Továbbra is folyik a polgárháború Szíriában a kormány és a felkelők között. Most egy zsinagóga rombolásán és felégetésén keresztül kerültek felszínre az indulatok. Egy olyan vallási építményt fosztot...

Szíria: az erőszak fő áldozatai a gyermekek!

Szíria: az erőszak fő áldozatai a gyermekek!

Az erőszak Szíriában megfosztotta gyerekek millióinak az ifjúságát. A fő áldozatok a háborús árvák, menekültek, mint emberi pajzsok. Egy 12 éves gyermek önként segít a bajba jutottakon. Aleppo:  Eg...

http://ujhazak.com