Hagyományőrző bemutatón elevenedik meg Dózsa György története Temesváron

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Hagyományőrző bemutatón elevenedik meg csütörtök este Temesváron a Dózsa György-féle parasztfelkelés története.Mint a főszervező Bánsági Múzeum közleménye felidézi, Dózsa György keresztes seregének felkelését Temesvár falainál fojtották vérbe 1514-ben, a hadvezért a város falainál végezték ki. A tragikus végű felkelés nemcsak Temesvárt és a Bánságot, hanem egész Európát megrázta.
    

A történelmi bemutató keretében a temesvári Losonczy István, Hrafnabroethr és Eyaletul de Timisoara hagyományőrző csoportok tagjai korabeli öltözékben, korabeli fegyverekkel játsszák újra Dózsa György történetének főbb mozzanatait. A produkciót a Peregrinii együttes kimondottan erre az alkalomra írt, középkori hangulatot idéző zenéje és az Amor Flammis pirotechnikai effektjei egészítik ki. A főbb szerepeket a Merlin Színház művészei alakítják.
    

Sergiu Galis, az előadás egyik koordinátora az MTI-nek elmondta: a Iusztin Zoltán történész-muzeológus által kezdeményezett bemutató színházi előadáshoz fog hasonlítani, hiszen a narrátor szövegei mellett a színészek párbeszédekben is eljátsszák a jeleneteket. Megjegyezte: a csatajelenetek mindegyikében legkevesebb tíz hagyományőrző fog küzdeni egymással.
   

Erdei Lajos, a Losonczy István hagyományőrző csoport vezetője az MTI-nek elmondta: 12 jelenetben elevenítik meg Dózsa György történetét. Az egyik jelenet azt a pillanatot idézi, amikor a székely hadvezért keresztes sereg szervezésével bízza meg Bakócz Tamás bíboros. Szintén láthatja a közönség, ahogy Dózsa hada megostromolja Temesvárt, és azt is, ahogy alulmarad a Szapolyai János seregével vívott ütközetben. A tüzes trónon történt kivégzést ábrázoló jelenet után, az előadás végén megjelenik Szűz Mária kivetített képe. Sergiu Galis elmondta: az előadás román nyelvű, de a tervek szerint magyar nyelvű változatát is elkészítik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com