Halála után lett író a 13 éves lányból, aki szerveivel nyolc életet mentett meg

Jemima Layzell minden vágya az volt, hogy író legyen. A kislány azonban 13 évesen agyi aneurizma következtében otthonában összeesett és a kórházban meghalt. Szülei megtalálták naplóját és utólag teljesítették kívánságát.


A bájos tinilány titokban írta naplóját, erről még szülei sem tudtak. Gondolatai azonban mélyek és szívből jövők voltak. Jemima eldöntötte, hogy ő író lesz, azonban erről senkinek sem szólt. Tavalyelőtt márciusban azonban egyszer csak somerseti Hortonban lévő házukban rosszul lett és elvesztette az eszméletét.

jemma

Előtte azonban már beszélt arról, hogy halála esetén szerveit felajánlja más emberek megmentésére. Így szülei Harvey és Sophy Layzell ezt tiszteletben tartva engedélyezték, hogy lányuk más emberekben tovább éljen szervei által. Neki köszönheti életét két ötéves fiú, egy 14 éves lány, egy tíz hónapos és egy három éves kisfiú, valamint egy 19, 24 és 40 éves felnőtt.

Emellett megtaláltak a szobájában a titkos naplóját, amelyet már négy éves kora óta vezetett szorgalmasan és rendszeresen.

Amikor elolvasták, sírásban törtek ki a szívszorító sorok láttán. Mivel Jemima leírta, hogy ő felnőtt korában író lesz, ezért elhatározták, hogy kiadják a naplóját könyv formájában.

jemma1Ezért megkerestek egy gyerekkönyv-szerző és kiadó párost Jacqueline Wilsont és Michael Morpurgot, akik segítettek könyv formájában önteni lányuk gondolatait. A könyv idén május 21-én jelent meg Draft, azaz Vázlat címmel.

Az apa, aki egyben fotós is a következőt mondta: Szerettük volna felhívni az olvasók figyelmét a szervadományozás fontosságára, illetve, hogy a gyerekek gondolatait is meghallják a könyvön keresztül.

"Büszke vagyok, hogy Jemima szavait nyomtatásban láthatom. Azért kicsit vívódtunk azon, hogy feltárjuk a legmélyebb érzéseit, de ő olyan szorgalmas és tehetséges volt, hogy meg kell osztani azokat a világgal. A lányom nagyon szeretett élni és a világ dolgai iránt is fogékony és érdeklődő volt. A legjobban a 12 éves húgával, Ameliával és a barátaival szeretett együtt lógni.

A könyv bevételének a fele Ameliát illeti majd meg, a többiből pedig egy jótékonysági alapítványt hoznak létre, amely Jemima nevét viseli majd.

A napló így kezdődik: Ezt a naplót Jemima Elizabeth Layzell írta. Ha tündér lennék a nevem Lizzy Stardus lenne.

A belső gondolatokat leíró naplóban megismerhetjük a lány érzéseit, szerelemmel kapcsolatos gondolatait és a jövőjével kapcsolatos elképzeléseit. Titkos vágya az volt, hogy megismerjen valakit aki csak önmagáért szereti majd.

Jemma belső világa pedig a következőképpen tárul fel, részlet a naplóból:

2011. július 9. szombat. Kedves naplóm! Vannak olyan napok, amikor csak ülök és merengek: hol van az én Rómeóm? Mi történt az én kedves hercegemmel? De aztán megállok és eszembe jut megérdemlem én őt egyáltalán?

Úgy szeretnék ilyenkor kiugrani az ágyból. elhúzni a függönyöket és elmerengeni az éjszakán. Kihajolni az ablakon és énekelni az igaz szerelemről, amelyet még nem éreztem, és lehet, hogy nem is fogok. Bárcsak ne félnék ennyire ettől.

2011. augusztus 8. hétfő. Néhányan azt gondolják, hogy Isten nem létezik, mert ha lenne, akkor segítene a világban lévő sok szegény emberen. Én ezzel nem értek egyet. Érzem a kétségbeesésüket, de nekünk segíteni kell ezeknek az embereknek. Mi is felelősek vagyunk a helyzetükért.

2011. augusztus 7 vasárnap. Arról kell írnom, amit gondolok és érzek. Nem biztos, hogy megtörtént velem, de számomra valóságos. Nem baj, ha a képzeletem elvisz messzire írás közben. Rengeteg briliáns művész és író lett őrült! Levágták a fülüket vagy megölték magukat vagy őrült dolgokat tettek. Attól még az emberek szerették őket és ugyanolyan maradt a művészetük. Én is azt akarom, hogy szeressenek és elismerjenek. Valahogy úgy érzem, hogy nem fogok elég hosszú ideig élni hogy híres íróvá váljak, férjhez menjek és családom legyen.

jemma2

A War Horse írója, Morpurgo a következőt nyilatkozta: Mindannyiunknak vannak történetei, amelyet el kell mesélnünk másoknak. Ez a napló Jemima első és utolsó története és ezért is olyan fontos a számunkra. Ez az ő élete.

Wilson pedig ezt mondta: Szerintem ez a legszebb, megható és szívszaggató könyv. Szörnyű, hogy el kellett veszítenünk egy ilyen fiatal, tehetséges írót. Ezzel az értékes könyvvel Jemima mindannyiunk szívében ott élhet tovább.

(dailymail)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com