Harc a menyasszony és a vendégek között: a nászajándék

Szócsatába keveredett az ifjú menyasszony és két vendég az esküvő után, mivel a frissen házasodott pár úgy érezte, hogy olcsó és kínos ajándékkal jelentek meg a vendégek az esküvőn és ezzel felborították az esküvői etikett szabályait.

Kathy Mason Ontarioból, és barátja, aki névtelen kíván maradni, úgy döntött, hogy félig viccnek szánva egy élelmiszer "csomagot" raknak össze nászajándékként barátaik azonos nemű esküvőjére. Így összekészítettek egy kis kosarat, amiben volt tészta, olívaolaj, keksz és mindenféle kisebb értékű étel.

Gondosan megfogalmaztak hozzá egy kártyát is a következő üzenettel: "Élvezzétek. . . Az élet finom. "

article-2345316-1A6D4A80000005DC-438_634x513Ugyanakkor az európai ifjú ara kevésbé volt lenyűgözve a gesztustól és az esküvő utáni másnap SMS-ben megkérdezte, hogy megvan-e még az élelmiszerek számlája, mert akkor kifizetnék azt. Az ebből kialakuló szócsata végül nyilvánosságra került, és az ifjú házaspár azzal érvelt, hogy a foglalás tóparti helyszínen Stoney Creek-nél, és a 210 fős vendéglátás költségvetése nagyjából 34 ezer dollár ( 7 millió forint) tett ki, ennek fényében pedig kifejezetten sértő, ez a kekszes nászajándék, ami nagyjából 30 dollár értékű volt, vagyis 6 ezer forint.

Minden más vendég minimum 150 dolláros (33 ezer forint) ajándékkal jelent meg, Masonékat kivéve. A sértődött vendég pedig kifejezetten durvának találta a menyasszony reakcióját a nászajándékra és véleménye szerint, egy meghívott vendégtől nem várhatják el, hogy kifizesse saját vendéglátását.

article-2345316-010F32E5000004B0-957_306x487A vihart kavart esküvő mindkét sértett fele mellett kiálltak a hozzászólok és volt aki az ifjú párt támogatta, azzal, hogy ez egy érzékeny kérdés és ő mindig odafigyel arra, hogy mennyi lehet az esküvő költségvetése, egy másik pedig viccesnek találta az ajándékot és szerinte nem az anyagiak fontosak, hanem az ajándékozás szándéka.

Az ilyen esküvőt megkeserítő utójátékokat, persze a megszokott nászajándék listával könnyebb kikerülni vagy azzal ha a családtagokon és barátokon keresztül értesíti a házasodni kívánó pár, a meghívottakat, hogy anyagi természetű ajándékot venne szívesen. Közvetlenül ezt a vendégek értésére adni ugyanis elég durva gesztus és ellenkezik az esküvői etikett szabályaival.

Forrás:dailymail.co.uk

 

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com