Harmincéves a gyermekjogi egyezmény

 Az ENSZ idén harmincéves Gyermekjogi Egyezménye több mint negyven olyan gyermekjogot tartalmaz, amely az általános emberi jogok mellett megilleti a gyerekeket - közölte az UNICEF Magyarország szakértője kedden az M1 aktuális csatornán.Kovács Anna Sára azt mondta, hogy az 1989-es egyezmény - amelynek tartalmát Magyarország 1991-ben emelte jogrendjébe - három alapelvre épül. Az első, hogy minden 18 év alatti ember gyereknek számít, a második, hogy a jogok diszkriminációmentesen minden gyerekre érvényesek, a harmadik pedig, hogy a döntésekkor a gyermek érdekét kell figyelembe venni - mondta a november 20-ai gyermekjogi világnap alkalmából.

    
Az egyezményt aláíró országokban ötévente ellenőrzik a jogok érvényesülését, és az ENSZ gyermekjogi bizottsága együttműködik az országok kormányaival a jogok betartásáért, illetve a rossz gyakorlatok megváltoztatásáért - mondta Kovács Anna Sára. Kitért arra is, hogy különösen az alacsony jövedelmű országokban fordulnak elő olyan krízishelyzetek, amelyek megnehezítik bizonyos alapvető gyerekjogok - például a tiszta vízhez és az élelemhez való jog - garantálását.
    

Az ENSZ 1989. november 20-án fogadta el a gyermekjogi egyezményt, ez azóta a gyermekjogok világnapja. Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekeknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com