Három embert robbantottak fel Palmürában

Az Iszlám Állam hajtotta végre az újabb brutális kivégzést.isisA Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Központja jelentette, hogy három embert végeztek ki Palmürában a minap. A londoni székhelyű szervezet információi szerint az ismeretlen áldozatokat egy-egy kétezer éves oszlophoz kötözték, majd robbanószerkezeteket erősítettek a testükre, és felrobbantották őket.

Az Iszlám Állam legutóbb egy 19 éves katonát is kivégzett. Őt egy tankkal gázolták halálra a terroristák. Khaled al-Homsi, helyi aktivista, aki tagja a várost irányító testületnek elmondta, hogy a terrorszervezet nekik sem magyarázta meg, hogy hol, mikor és miért végezték ki a három embert.

Mohammed al-Ayed, a Palmürában élő másik aktivista szerint az Iszlám Állam csak a külföldi média miatt talál ki egyre szörnyűbb kivégzési módszereket, mert ezzel akarják felhívni magukra a figyelmet, és így akarnak a címlapokon maradni.

A terroristák májusban kaparintották meg a történelmi várost a kormányerőktől. Az elmúlt hónapokban Palmürában hatalmas pusztítást végeztek a fegyveresek, akik a város egyik leghíresebb műemlékét, az Baal-Shamin templomot is felrobbantották.

Később egy nemzetközileg elismert archeológust ölt meg az Iszlám Állam. Maámum Abdulakrimot egy oszlopra akasztották fel, amiért a férfi nem árulta el, hogy hol vannak Palmüra rejtett kincsei. Az UNESCO Világörökségi listáján is szereplő városba régen évente 150 ezer turista látogatott el.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com