Három hét alatt 650 ezren utaztak be Ukrajnába, s további 200 ezer hazatérőre lehet számítani

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Március 13. óta mintegy 650 ezren utaztak be Ukrajnába, s ezt a hatalmas embertömeget nem lehetett karanténba helyezni - mondta el csütörtökön Szerhij Dejneko, az ukrán határőrszolgálat vezetője, miközben az ukrán közvéleményt egyre inkább megosztja, hogyan viszonyuljanak hazatérő honfitársaikhoz.Dejneko az RBK-Ukrajina hírportálnak nyilatkozva úgy vélte, az lett volna ideális, ha minden külföldről hazaérkezőt karanténba helyeznek, de nem volt hol elszállásolni ennyi embert.

A határőrszolgálat az ortodox húsvétig, azaz április 19-20-ig még mintegy 200 ezer ukrán hazatérőre számít - fűzte hozzá csütörtöki beszámolójában az UNIAN ukrán hírügynökség. A külügyminisztérium adatai alapján a tárca segítségével március 30-ig több mint 140 ezren utaztak haza.

    
Az ukrán társadalmat megosztja az a kérdés, helyes volt-e a koronavírus világjárvánnyá alakulása után beengedni az országba, sőt tízezrével államilag hazaszállítani külföldön rekedt honfitársaikat, és bírálják az ukrán vezetést is, amiért tehetetlenül nézi, hogy a hazatérők közül sokan fittyet hánynak a házi karanténba vonulás kötelezettségére, és "széthurcolják" a fertőzést.
    

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti videoüzenetében a csernobili atomerőmű 1986-os katasztrófájához hasonlította a mostani koronavírus-járványt, hogy megértesse az emberekkel, miért fontos betartaniuk a karanténintézkedéseket, és egymástól elszigetelve lehetőleg minél többet otthon maradniuk. Kiemelte: a vírus is olyan, mint a radioaktív sugárzás, szabad szemmel nem látható, és felidézte, hogy a csernobili tragédia bekövezte után néhány nappal a korabeli szovjet vezetés megtartotta május 1-jei ünnepi felvonulásokat, rengeteg embert betegítve meg ezáltal.
    

Szerdán az ukrán elnök telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, aki megígérte neki, hogy országa sürgősséggel megvizsgálja Ukrajna lélegeztető készülékek és védőruhák szállítására irányuló segélykérését. Az egészségügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy Ukrajnában egy nap alatt hárommal, 20-ra emelkedett a koronavírus-járvány eddigi halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 135 esettel 804-re. A betegségből eddig 13-an gyógyultak fel az országban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com