Három héttel meghosszabbították az izraeli hadsereg libanoni állomásozását

Három héttel meghosszabbították az izraeli hadsereg (IDF) libanoni állomásozását, Izraelnek csak február 18-án kell kivonulnia Dél-Libanonból az Egyesült Államok segítségével született új megállapodás nyomán. A megállapodást a washingtoni Fehér Ház és a libanoni miniszterelnök is megerősítette.Izrael múlt pénteken bejelentette, hogy nem áll készen elhagyni a dél-libanoni térséget, különösen annak keleti részét, mert még nem jöttek létre ennek a tűzszüneti megállapodásban rögzített feltételei, vagyis a libanoni hadsereg még nem vette át az ellenőrzést, különösen a határ keleti szakaszánál még nem "tisztították meg" a Hezbollah síita milícia katonai infrastruktúrájától az összes dél-libanoni települést.

Vasárnap, az izraeli kivonulás eredetileg meghatározott hatvannapos határidejének lejártakor huszonkét libanoni halálos áldozattal járó zavargások törtek ki azokban a dél-libanoni falvakban, ahol még jelen voltak az izraeli hadsereg egységei. Mint az amerikai elnök hivatala vasárnap éjjel bejelentette, az Egyesült Államok, Libanon és Izrael intenzív tárgyalásokon állapodott meg Izrael jelenlétének meghosszabbításáról és arról is, hogy megbeszéléseket kezdenek azoknak a libanoni fegyvereseknek a visszaküldéséről, akiket az izraeli hadsereg dél-libanoni szárazföldi hadműveletei során fogtak el.

A libanoni miniszterelnök megerősítette, hogy országa betartja a meghosszabbított tűzszünetet, és hozzátette, hogy átadta Bejrút kérelmét az az izraeli fogságba került libanoniak szabadon bocsátásáról.

"Továbbra is határozottan betartatjuk a tűzszünetet északon és délen" - közölte Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter.

"Megfizeti az árát, aki megsérti a szabályokat vagy fenyegeti az IDF erőit, nem engedjük meg, hogy visszatérjen az október 7. előtti helyzet" - tette hozzá, a Hamász palesztin iszlamista fegyveres szervezet 2023 októberében Izrael ellen elkövetett terrortámadására utalva.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com