Három napig volt hűtőtáskában születése után a baba

A kis Lily Cracknell életét úgy sikerült megmenteni, hogy születése után három napig egy hűtőtáskában tették az orvosok. A baba ugyanis agyi duzzanattal született, és ezzel a hihetetlen terápiával mentették meg az életét.


Az anyukánál, Rebecca Haslernél a terhesség 36. hetében terhességi preeclampsiát mutattak ki, amely komoly kockázatot jelentett a születendő gyermekre nézve. A szülés után a kisbaba elég sokáig nem kapott oxigént, így agyi ödéma keletkezett nála.

Ezért döntöttek úgy az orvosok, hogy lehűtik a testét 35,5 fokra, ellenkező esetben meghalt volna - számolt be róla a Sun.

baba

Lily 2.63 kilóval született és a három napos kúra után a hőmérsékletét fokozatosan melegítették fel a normál testhőmérsékletre.

Olyan kicsi és védtelen volt, ahogy feküdt a hűtőtáskában, közben pedig ez volt az egyetlen esélye, hogy túlélje - emlékezett vissza Rebecca a történtekre. A szakemberek szerint ez az eljárás azért volt jó döntés, mert így a gyerek szervezetének maradt arra energiája, hogy a duzzanatot leküzdje.

LILY_CRACKNELL__WI_1722406a

A kislány most már három éves, és igazi eleven gyerek, korához képes kisebb,  egészséges.

Lehet, hogy kicsi, de ő egy igazi harcos.Az emberek nem akarják elhinni, hogy három napot töltött egy hűtőtáskában annak idején- mesélte az anyja.

LILY_CRACKNELL___1722407a

Rebeca és párja, a fotós Nathan Cracknell nagyon hálás az orvosoknak, hogy segítettek és hogy a kezelés után a kicsinek mindössze két hetet kellett ottmaradnia a kórházban, mielőtt hazavitte. Előtte már arra is felkészült, hogy nélküle fog hazamenni.

A szervezet normál hőmérséklete 37 C.  Az eljárás, amit alkalmaztak a  terápiás hypothermia, a testet lehűtik lelassítja a normális anyagcserét, a szervezet pedig gyógyulásnak indul.

(borsonline/thesun)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com