Harry herceg -35 fokos hűtőkamrában töltötte az estét

200 mérföldes, antarktiszi versenyre készül fogyatékos veterán brit katonákkal a herceg, ezért feküdt a hűtőbe. north-pole-2011-prince-harry-begins-polar-tre-L-5Ry8zl
Afganisztáni, harctéri sérülések miatt váltak fogyatékossá azok a brit katonák, akik versenyezni készülnek Harry herceggel.

A 200 mérföldes (320 kilométeres) verseny, amit a Walking With The Wounded szervez, nem egy mediterrán országban fog lezajlani, hanem az Antarktiszon.

A cél nem más, mint az, hogy ki éri el leghamarabb a Déli-sarkpontot. A versenyzők között lesznek amerikaiak és nemzetközösségi egységek is.

Harry, és négy bajtársa összesen 20 órát töltött a brit hadsereg Warwickshire megyei felkészítőközpontjának hidegkamrájában, ahol a -35 fok mellett, még a 45 mérföldes sebességű mesterséges szélvihart is ki kellett bírniuk.

A próba után a herceg nem panaszkodott, és csak annyit jegyzett meg, hogy hideg éjszakájuk volt, aminek csupán az elején kínlódott, de aztán sikerült bevackolnia magát a kamrában, amit egyébként a katonai járművek hidegtűrésének tesztelésére használnak.

A két hónap múlva kezdődő versenyt, az a brit katonasérültek támogatására létrehozott jótékonysági alapítvány szervezi, amelynek az egyik fővédnöke Harry herceg, aki már kétszer is megjárta az afganisztáni frontot, két éve pedig az Északi-sarkvidéken vett részt jótékonysági túrán.

Harry kedvét nem vette el a katonaságtól mindaz, amit eddig látott, ugyanis még mindig szolgál, mint katonai helikopterpilóta. Emellett tavaly kitüntetéssel végezte el az Apache-ra szóló külön pilóta- és lövészkiképzést.

(Forrás: Life.hu)

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com