Hat héten belül tisztújítást tartanak a Likudban

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Hat héten belül tisztújítást tartanak az Izraelben kormányzó jobboldali Likud pártban Gideon Szaár, a párt egyik vezető politikusának és Benjámin Netanjahu ügyvezető miniszterelnök legfőbb riválisának a követelésére a kormányfő elleni korrupciós vádiratban csütörtökön tett bejelentés nyomán - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.Gideon Szaár párton belüli választást szorgalmaz, hogy Netanjahu esetleges veresége esetén elkerülhetőek legyenek az újabb, egy éven belül harmadik parlamenti választások az új kormány megalakítására még rendelkezésre álló tizenhét napban. Miután ugyanis sem Netanjahunak, sem a Kék-fehér centrista pártot vezető Beni Ganznak nem sikerült kormányképes többsége maga mögé állítania, ennyi idő van még hátra abból a 3 hetes időszakból, amíg a törvény értelmében a parlament bármely tagja kormányfő lehet, ha bírja legalább 61 képviselő támogatását.

    
Az ellenzéki Kék-fehér párt ugyanis nem hajlandó nemzeti egységkormányra lépni a hivatalosan is vádlottá vált Netanjahuval, amíg nem tisztázta ártatlanságát a bíróság előtt, miközben a Likud más politikusait Ganz közös kormányzásra invitálta. Benjámin Netanjahu és Háim Kac, a Likud központjának elnöke - aki ellen szintén vádiratot nyújtott be az ügyészség csalás és hivatali visszaélés gyanújával, és ezért vissza kellett adnia a szociális ügyek tárcáját - hathetes időszakban és nem konkrét napban állapodott meg a párton belüli előválasztásra.
    

Kac és Netanjahu környezetéből úgy nyilatkoztak a lapnak, hogy lekerült a napirendről a jelenlegi kneszet idején belüli tisztújítás, de a Likud más képviselői azt állítják, hogy Szaár még nem mondott le róla, hogy ha logisztikai szempontból lehetséges, akkor 17 napon belül szavazzon a Likud párt több mint százezer tagja az új vezetésről.
    

Szaár a 12-es kereskedelmi tévé szombat esti műsorában azzal indokolta a párt elnökválasztásának szükségességét, hogy Netanjahu már kétszer nem tudott kormányt alakítani a korrupciós ügyek miatt, és meg kell menteni a Likudot a soron következő választások elvesztésétől. Gideon Szaár szeretné elkerülni, hogy harmadszor is meg kelljen tartani az előrehozott választásokat, míg Netanjahu abban bízik, hogy megtartják azokat, és az esetleges győzelem megerősíti a Likud és az ország élén a vádirat ellenére.
    

Az izraeli közvélemény-kutatók jelenleg nem ígérnek jelentős változást a következő kneszet összetételében sem, és így várhatóan továbbra sem sikerül koalícióra lépni. Ugyanakkor a 13-as kereskedelmi televízió vasárnap esti híradása szerint ha lesz is belső választás a Likudban, Netanjahunak van a legnagyobb esélye győzni a párton belüli népszerűsége miatt. Eközben a 13-as tévén közölt közvélemény-kutatási adatok alapján a lakosság 56 százaléka szerint Netanjahu nem maradhat hivatalában a vádirat benyújtása miatt, és ezzel szemben csak 33 százalék támogatja, hogy továbbra is ő vezesse az országot.
    

A kérdést jogi úton megoldhatja Aviháj Mandelblitt főügyész, aki várhatóan ezen a héten elkészíti állásfoglalását arról, hogy állhat-e az ország élén olyan személy, aki ellen vádiratot nyújtott be az ügyészség. Vagyis Reuven Rivlin államelnök felkérheti-e Netanjahut kormányalakításra az egyre valószínűbbnek tűnő tavaszi, egy éven belül harmadik parlamenti választások után.
    

Egyelőre csak Szaár jelentkezett be a pártelnök kihívójának. A hét végén Netanjahu lemondását követelő és őt támogató tüntetések voltak Izraelben több helyen is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com