Határozatban utasította el az ENSZ globális migrációs csomagját a szlovák parlament

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Elfogadta a szlovák parlament csütörtökön azt a határozatot, amelyben felszólítja a pozsonyi kormányt, hogy lépjen ki az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából, és utasítsa el azt. Peter Pellegrini kormányfő üdvözölte a határozat megszavazását, s leszögezte: soha nem fogják elfogadni a csomagot tartalmazó marrákesi egyezményt.Az elutasító határozatot a kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) a képviselői terjesztették elő. A határozatot 90 igen szavazattal, 15 nem voks ellenében, 31 tartózkodás mellett, csaknem három napon át tartó vita után hagyta jóvá a 150 fős szlovák törvényhozás.

    
Bár az ENSZ-egyezményt a parlamenti képviselők és a politikai spektrum túlnyomó többsége mellett a közvélemény is elutasítja, annak kérdése a kormánykoalíciót és az ellenzéket is megosztotta.

Az ENSZ migrációs dokumentumát a Bugár Béla vezette, koalíciós Most-Híd vegyes párt és az ellenzéki pártok néhány képviselője támogatja.
    

A parlamenti határozat kimondja: az ENSZ migrációs egyezménye ellentmondásos dokumentum, amely nincs összhangban Szlovákia jelenlegi biztonsági és migrációs politikájával. A határozatban felszólítják a kormányt, hogy utasítsa el az egyezményt, és tegyen lépéseket abban az irányban, hogy az ország kilépjen az elfogadási folyamatból.
    

A határozat támogatói a parlamenti vita során leggyakrabban azt nehezményezték, hogy az ENSZ-dokumentum pozitívumként kezeli a migrációt, illetve kritikaként az is elhangzott, hogy az egyezmény kizárólag a migránsok jogaival foglalkozik. "A migráció a probléma, nem pedig a megoldás" - szögezte le az előbbivel kapcsolatban Lubos Blaha, a parlament európai ügyi bizottságának az Irány (Smer-SD) kormánypárt által jelölt elnöke.
    

A határozat elfogadását szinte egyidejűleg kezdeményezte két ellenzéki párt és a kormánykoalíciós Szlovák Nemzeti Párt, amelynek képviselői végül beadták az indítványt. A támogatókhoz a vezető kormánypárt, a Robert Fico korábbi kormányfő vezette Irány is csatlakozott. A parlament csak néhány nappal azután fogadta el a határozatot, hogy Pellegrini bejelentette: országa semmiképpen sem fogja támogatni a globális migrációs csomagját, s ha az egyezményről Marrákesben rendezett decemberi találkozón való részvétel egyet jelentene a megállapodáshoz való automatikus csatlakozással, akkor Szlovákia semmilyen szinten nem vesz részt azon. A kormányfő vasárnapi bejelentése először tette egyértelművé Pozsony álláspontját.


Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter - aki szeptemberig az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztét is betöltötte - többször megvédte az egyezményt, és lemondását is kilátásba helyezte, ha a marrákesi találkozón Szlovákia nem vesz részt. Lajcák a parlamenti vita során is kiállt az egyezmény mellett. Szlovákia migrációval kapcsolatos álláspontja változatlan, és a kormány sohasem fogja elfogadni a marrákesi egyezményt - jelentette ki Peter Pellegrini a Kohézió barátai csoport csütörtöki pozsonyi találkozója utáni sajtótájékoztatón.


A határozat elfogadását üdvözölve a miniszterelnök leszögezte: álláspontjuk egyértelmű, csak Szlovákiának és az ott élő embereknek van joguk eldönteni, hogy ki élhet a területükön. Bejelentette azt is: jövő szerdán hoznak döntést arról, hogy Szlovákia bármilyen szinten részt vesz-e a marrákesi találkozón. "Ígérem, olyan okos döntést hoz a kormány, hogy ezzel (álláspontunkkal) kapcsolatban senkinek nem maradnak kétségei" - fogalmazott Pellegrini.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com