Határozatot fogadott el az isztambuli egyezmény ratifikációs folyamatának leállításáról a pozsonyi törvényhozás

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Parlamenti határozatban szólította fel a pozsonyi törvényhozás a szlovák kormányt az isztambuli egyezmény ratifikációs folyamatának leállítására. A dokumentumot nagy többséggel pénteken hagyta jóvá a szlovák parlament.A határozat tervezetét a szlovák kormány második legerősebb pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) képviselői terjesztették elő. A dokumentumot a parlament széles politikai spektruma támogatta, azt 101 igen szavazattal, 28 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadta le a 150 fős pozsonyi törvényhozás. A határozatra az ellenzéki liberálisok valamint a legkisebb kormánypárt, a Most-Híd két képviselője és több, frakción kívüli képviselő mondott nemet.

    
Az isztambuli egyezmény, egy olyan nemzetközi dokumentum, amely jelentős részben a nők elleni erőszakkal és családon belüli erőszakkal szembeni fellépésről szól, ugyanakkor több erősen vitatott részt is tartalmaz.

A dokumentum egyes álláspontok szerint a férfiakat nemi alapon diszkrimináló részeket is tartalmaz, és van olyan része is, amely társadalmi nemről beszél a férfiak és a nők hagyományos szerepének megszüntetésével összefüggésben.
    

A pénteken elfogadott határozatban a pozsonyi törvényhozás, felszólítja a szlovák kormányt az isztambuli egyezmény ratifikációs folyamatának leállítására és arra is, hogy közölje az Európa Tanáccsal, hogy Szlovákia nem lesz szerződő fél az egyezményben. A határozat elfogadását és az isztambuli egyezmény ratifikációs folyamatának leállítását több pontban indokolták az előterjesztők. Részint azzal, hogy utóbbi dokumentum egyes részei ellentétben állnak a szlovák alkotmány azon részével, amely kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke.


Másrészt azzal is, hogy az egyezményben a társadalmi nem (gender) bevezetése illetve a férfiak és a nők hagyományos szerepének megszüntetésével kapcsolatos elképzelések nem világosak és többféle interpretációt is lehetővé tesznek. A legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer) elnöke, Robert Fico - még kormányfőként - tavaly februárban határozottan elutasította az isztambuli egyezmény ratifikálását. Fico - aki a nem sokkal ezen kijelentését követően kitört belpolitikai válság során távozni kényszerült posztjáról - akkor azt mondta: soha nem ad engedélyt az egyezmény ratifikálására, amíg azt nem hozzák teljes összhangba a szlovák alkotmánnyal.
    

Az isztambuli egyezményt, korábban a szlovákiai keresztény egyházak képviselői is elutasították. Tavalyi közös nyilatkozatukban rámutattak: az egyezmény több tézise a gender-ideológia hordozója, s egyes kitételei azt javasolják, hogy a férfi és a nő mondjon le biológiailag adott emberi természetének sajátosságairól.
    

Az isztambuli egyezményt szlovák részről Iveta Radicová liberális kormányának idején írták alá 2011 májusában. Az egyezményt ugyanakkor Szlovákia, számos más európai országgal közösen, máig nem ratifikálta. Az Európai Parlament idén márciusban felszólította az egyezményt eddig nem ratifikáló uniós országokat a folyamat felgyorsítására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com