Házkutatásokat végez a rendőrség Bákó és Hargita megyében

Házkutatásokat végez a román rendőrség Hargita és Bákó megyében az úzvölgyi katonatemető román parcellájának állítólagos meggyalázása és egy független román európai parlamenti képviselő megverése ügyében.Catalina Cretu, a Bákó megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta: két feljelentés alapján indítottak vizsgálatot, melynek keretében Bákó és Hargita megye területén öt házkutatást tartanak olyanoknál, akik ellen Úzvölgye település térségében elkövetett ütlegelés és más erőszakos cselekmények, illetve rongálás és lopás miatt nyomoznak. A rendőrök négy személyt bekísértek a Hargita megyei rendőrségre, köztük van László Antal, Csíkszentmárton alpolgármestere. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei politikusai a rendőrség előtt tiltakoznak hatósági intézkedések ellen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Döbbenetes körülmények között talált testrészek

Döbbenetes körülmények között talált testrészek

Séta közben, bőröndben és sok más helyen kerültek elő levágott végtagok, fejek, amelyek esetében gyakran nem derül ki, hogy kihez tartoztak.

Képeslapot küldhetett a nyomtalanul eltűnt Dorothy Arnold

Képeslapot küldhetett a nyomtalanul eltűnt Dorothy Arnold

Öt ember, aki úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Újra nyomoznak a Gyatlov-rejtély ügyében

Újra nyomoznak a Gyatlov-rejtély ügyében

Megoldódhat a Szovjetunió egyik legrejtélyesebb tragédiája.

Az újszülött kutyáját élesztette újra egy férfi- VIDEÓ a cikkben

Az újszülött kutyáját élesztette újra egy férfi- VIDEÓ a cikkben

Nem adta fel a férfi.

Online láthatod a világ összes földrengését egy térképen

Online láthatod a világ összes földrengését egy térképen

A világ összes földrengését nyomon lehet követni valós időben.

Az Origo Holding Sro vállalkozás grafitos és normál polisztirol hőszigetelő elemeket gyártó üzemek telepítését vállalja rendkívül kedvező feltételekkel

Az Origo Holding Sro vállalkozás grafitos és normál polisztirol hőszigetelő elemeket gyártó üzemek telepítését vállalja rendkívül kedvező feltételekkel

Napjaink legnagyobb számban előállított hőszigetelő anyaga a polisztirol, mely a legjobb ár-érték arányú hőszigetelés a piacon

Cseke Katinkát nyaralás közben Tenerifén a Torrente Ruin Pub-ban kapták lencsevégre

Cseke Katinkát nyaralás közben Tenerifén a Torrente Ruin Pub-ban kapták lencsevégre

Cseke Katinka nyári vakációját töltötte Tenerifén és ismerőseivel részt vett egy szülinapi bulin a Torrente Ruin Pub-ban

Fehér szobában kínozták Amir Abbas Fakhravart

Fehér szobában kínozták Amir Abbas Fakhravart

Humánus gyilkosság, haláltáborok és kommunista terror miatt rettegtek az emberek a XX. században.

Az összes gyereket sikerült kihozni a thaiföldi barlangból

Az összes gyereket sikerült kihozni a thaiföldi barlangból

Már csak az edzőt kell kiszabadítania a mentőexpedíciónak.

Eltűnt emberek, akiknek ügyére a 2018-as technika sem talál megoldást

Eltűnt emberek, akiknek ügyére a 2018-as technika sem talál megoldást

Hiába minden modern vívmány, továbbra sem tudni, hogy mi történt a több éve, nyomtalanul eltűnt, gyerekekkel és felnőttekkel.

http://ujhazak.com