Háznagy: erős nemzetekkel lesz erős az Európai Unió

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Az erős nemzetek Európáját nevezte az Európai Unió helyes irányának Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya, aki a Római Szerződések 60. évfordulója alkalmából az olasz fővárosban rendezett rendkívüli EU parlamenti elnöki konferencián nyilatkozott az MTI-nek pénteken. Mátrai Márta kijelentette, hogy Magyarország egy erős Európai Unióban érdekelt, "erőssé pedig az erős nemzetek teszik az uniót".

Hangsúlyozta, hogy ez mindenekelőtt a nemzeti parlamentek megerősítését jelenti, nagyobb beleszólással az uniós döntéshozatalba, valamint a megkezdett európai újraegységesítés folytatását a nyugat-balkáni integrációval és a keleti partnerség országaival való kapcsolatok további erősítésével. Hozzátette: nem az Európai Bizottság, hanem a nemzetek hatáskörét kell erősíteni. A bizottság eredeti szerepe az európai szerződések felügyelete volt, mára viszont nemzetek feletti irányításra törekszik - jelentette ki.


Miközben az EU-t útjára indító Római Szerződések 60. évfordulójának ünneplésére készülnek, látszik, milyen sok probléma terheli a mai uniót, amellyekkel az EU nem néz szembe - hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy az EU nem tudott reagálni a 2008-as gazdasági válságra, amiként most sem képes megfelelő választ adni a migráció, terrorfenyegetés, az európai polgárok védelmének problémájára, az európai versenyképességet csökkentő pénzügyi és gazdasági erózióra, valamint a kontinens demográfiai csökkenésére sem. Mátrai Márta kijelentette, a népességcsökkenésre nem a migráció a válasz, a "migrációt nem kezelni, hanem megállítani kell".


Felszólalásában az Országgyűlés háznagya Robert Schumant idézte, miszerint Európa sokfélesége valójában nagyon örvendetes, és nem cél sem egy szintre hozni, sem pedig egybemosni a meglévő különbségeket. Mátrai Márta a római parlamentben rendezett emlékülésen szólalt fel, amelyen az EU 27 tagállama parlamenti elnökei vettek részt. A délelőtt az olasz képviselőházban, délután a szenátusban zajló találkozón többek között Donald Tusk, az Európa Tanács és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szólalt fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com