Hazudott az indiai rendőrpár az Everest megmászásáról, kirúgták őket

Vizsgálattal bizonyították, hogy hamisak azok a fotók, amelyeket egy indiai rendőr házaspár, Dines és Tarakesvari Rathod tett közzé annak alátámasztására, hogy tavaly tavasszal feljutott a Mount Everestre - közölte hétfőn Maharastra állam rendőrsége, amely ezek után kirúgta a párt.Mint a BBC hírportálja felidézi, a vizsgálat azután indult, hogy más hegymászók csalással vádolták a párt, akik állításuk szerint első indiai házaspárként hódították meg a világ legmagasabb csúcsát, a 8850 méter magas Everestet.

A rendőrség megállapította, hogy a 2016. május 23-i csúcsra érésről bemutatott fotókat "manipulálták". Szahebrao Patil rendőrfelügyelő azt mondta, hogy a pár félrevezető információkat tett közzé és szégyent hozott Maharastra rendőrségére. A katmandui turisztikai hivatal 10 éves mászási tilalommal sújtotta a hamisítókat.


A nepáli hatóság tavaly ugyan először igazolta, hogy feljutottak az Everestre, de hamarosan egy másik indiai hegymászó jelezte, hogy a fotók, amelyeket a pár közzétett, valójában az ő képei, amelyekre Dines és Tarakesvari Rathod csak rámontírozta magát. Más kétkedők szerint a nevezett napon nem volt elég jó az időjárás a csúcstámadásra, ráadásul a fotón a házaspár másféle cipőt visel, mint az expedíciójukon készült többi fényképen. A bírálók szerint a szélsőséges feltételek miatt a csúcs közelében már nem lehet lábbelit váltani.


A katmandui turisztikai hivatal utánajárt az ügynek, ezután tagadták meg a pártól a mászóengedélyt tíz évre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com