Hegyekben áll a szemét Dzserba szigetén

Általános sztrájkra készülnek a tunéziai üdülőszigeten a civil szervezetek képviselői, szakszervezetek és szállodatulajdonosok.garbageAz egyik legnépszerűbb turistacélpont Dzserba, ami lassan belefullad a szemétbe. Ebből lett elege az üdülősziget lakóinak, akik úgy tervezték, hogy kedden sztrájkolnak, de ezt eltolták július 24-re. Ennek oka az, hogy pénteken miniszteri delegáció érkezik Tuniszból a szigetre, hogy a hulladék körüli problémákról tanácskozzanak a kormány helyi képviselőivel.

Dzserbán azóta jelent meg a hulladék az utcákon, tereken, amióta bezárták a sokat vitatott szemétlerakót. A helyiek most attól félnek, hogy gazdasági és közegészségügyi problémákat okoz a hulladék, ám azt mégsem akarják, hogy a szemétlerakót újra megnyissák.

A lakosok azt követelik a kormánytól, hogy a hulladék megsemmisítéséről a kontinensen gondoskodjanak, és ne a szigeten. Ennek érdekében akarnak sztrájkolni a civil szervezetek képviselői, szakszervezetek és szállodatulajdonosok.

Tunézia évek óta az egyik legfontosabb turisztikai célállomás, ám a 2011 januári forradalom óta, bizonytalanság uralkodik az észak-afrikai országban, ahol egymást követik a gazdasági viták, és politikai válságok.

(Forrás: hirado.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com