Hétfőn tárgyalják a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Hétfőn délelőttre tűzte ki Andrej Danko szlovák házelnök a parlament rendkívüli ülését, amelynek egyedüli napirendi pontja a Robert Ficóval és kormányával szemben beterjesztett ellenzéki bizalmatlansági indítvány lesz.Az indítvány beterjesztését még a múlt héten jelentette be a belpolitikai válság két legerősebb hangadója, a törvényhozás két ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevet viselő csoportosulás. Az indítványról Robert Fico miniszterelnök azt mondta: az ellenzéki pártok azzal beismerték, hogy a céljuk egy államcsíny végrehajtása.

    
A bizalmatlansági indítvány megszavazásához 76 voksra lenne szükség a 150 fős pozsonyi törvényhozásban, ahol a kormánykoalíció 78 képviselői mandátumot tudhat a magáénak, így az indítvány jóváhagyásának papírforma szerint inkább csak elméleti esélye van.

Az SaS-nek és az OLaNO frakciójának 19, illetve 16 képviselője van, számíthatnak még a 8 képviselővel rendelkező Család vagyunk (Sme rodina) mozgalom támogatására és vélhetően a pozsonyi parlament padsoraiban ülő 15 párton kívüli képviselő egy részének szavazatára is.
    

Bár ez együttvéve is kevés, bizonytalanná teszi helyzetet, hogy miképp alakul a kormánykoalíció pártjainak további együttműködése, hiszen a koalíció legkisebb pártja, a belső véleménykülönbségek által megosztott Most-Híd hétfőn bejelentette: tárgyalni akar az előrehozott választásokról, s amennyiben ebben nem jár sikerrel, kilép a koalícióból.
    

A Bugár Béla vezette párt 14 képviselői mandátummal rendelkezik, így a koalícióból való kilépésével a kormány elveszítené parlamenti többségét. A bizalmatlansági indítványról szóló voksolásban, de a 90 voksot igénylő, az előrehozott választásokról szóló alkotmányos törvény jóváhagyásánál is lényeges tényező lehet még az ellenzéki Mi Szlovákiánk - Néppárt (LS-NS), amelyet eddig az ellenzék többi pártja és a kormánykoalíció egyaránt megpróbált teljesen elszigetelni. Az önmagát nemzeti-kereszténynek meghatározó, hangsúlyosan euroszkeptikus és a NATO-ból való kilépést szorgalmazó LS-NS-nek 14 voksa van a parlamentben.
    

A szlovák belpolitikai válság azt követően alakult ki, hogy február végén élettársával együtt meggyilkolták Ján Kuciak tényfeltáró újságírót, a rendőrség feltételezése szerint vélhetően munkájával összefüggésben. A kettős gyilkosság nyomán először a belügyminiszter, majd Robert Fico és kormányának távozását kezdték követelni ellenzéki pártok, köztük az SaS és az OLaNO, amelyek előzőleg két másik téma kapcsán is Robert Ficóéval ellentétes véleményt fogalmaztak meg.


Ezek egyike az ország történetének legnagyobb összegű, máig le nem zárult fegyverbeszerzési ügylete volt, amelyet az OLaNO kifogásolt annak állítólagos "átláthatatlansága" miatt. A másik téma a nők elleni, valamint a családon belüli erőszakról szóló isztambuli egyezmény ratifikálásának ügye volt, amelyet az SaS fontosnak tartott, Robert Fico azonban februárban kategorikusan elutasította.
   
 
A belpolitikai válság részeként az előrehozott választások megtartására először Robert Fico politikai ellenlábasa, a - tanácsadóin keresztül Soros György által finanszírozott szervezetekhez közel állónak tartott - Andrej Kiska államfő tett javaslatot. Robert Fico kormányfő az elnök lépéseit a demokratikus parlamenti választási eredmények megtagadásának nyilvánította, az újságíró-gyilkosság után történteket pedig többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára irányuló kísérlet részének nevezte, amelynek "forgatókönyve nem Szlovákiában íródott".


Ebben a helyzetben a múlt pénteken több szlovákiai városban a kormány távozását követelő tüntetéseket tartottak, ezek közül a legnagyobbat Pozsonyban, ahol több tízezer ember vonult az utcára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com