Hétvégén rendezik a Duna-napot az erdélyi Torockón

Idén először háromnapos eseménysorozattal várják az érdeklődőket a Duna-napon az erdélyi Torockón, a nemzeti összetartozás napja alkalmából - hangzott el az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában szerdán.Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 2014 óta minden évben nagy siker a torockói Duna-nap, amelyen az ősi magyar kultúra és hagyományok találkoznak a modern világgal.
    

Idén először bővítik a kört, hogy ne csak az erdélyi kultúra találkozzon az anyaországgal, hanem jöjjenek el vendégségbe a külhoni magyarlakta területek képviselői is, így péntektől vasárnapig 250 fellépő és közreműködő várja a látogatókat hat helyszínen. Érkeznek felvidéki, délvidéki, őrvidéki és kárpátaljai magyar művészek, előadók - hangsúlyozta a vezérigazgató.
   

Altorjai Anita közölte, hogy a Petőfi-bicentenárium alkalmából lehet majd "találkozni" Petőfi Sándorral és Szendrey Júliával, berendeznek egy Pilvax-udvart, Torockón állomásozik a Petőfi-busz és elhangzik a Helység kalapácsa is. Lesz főzőverseny, Ízek utcája magyarlakta vidékek ételeivel, mesterségbemutató és kézműveskedés, fellép többek között a szent Efrém férfikórus, Balkán Fanatik és a Csík Zenekar, szombat este tűzijátékra, vasárnap pedig ökumenikus istentiszteletre várják a látogatókat.
    

A rendezvényen szeretnének minél többet felvonultatni a Kárpát-medence magyar értékeiből, hogy a trianoni békediktátum évfordulóján ne a veszteségeket vegyék számba, hanem azt, hogy mennyi mindent sikerült megőrizni, milyen gazdagok vagyunk - fogalmazott a vezérigazgató. Altorjai Anita kitért arra is, hogy a közmédia csatornáin igyekeznek minden érdekességről beszámolni, lesznek élő kapcsolások a Kossuth rádióban, a vasárnapi istentiszteletet pedig közvetítik a Duna Worldön. A Duna-nap részletes programja awww.dunanap.com oldalon olvasható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com