Hetvennégy százalékkal több migráns érkezett már az idén Olaszországba, mint tavaly

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Januárban és februárban 15844 migráns érkezett az olasz partokhoz, ez 74 százalékkal több mint a tavalyi év ugyanezen időszakában - közölte a legfrissebb migrációs adatokat a római belügyminisztérium hétfőn.
Az idén érkezettek többsége - az általuk közölt származási adatok szerint - az afrikai Guineából, Nigériából, Elefántcsontpartról, Gambiából és Bangladeshből érkezett. Közöttük 1670 felnőtt kísérő nélküli kis- és fiatalkorú is érkezett.

Az olasz belügyi tárca információi szerint jelenleg több mint 176 ezer az Olaszországban különböző központokban, táborokban elhelyezett migránsok száma. Olyan személyekről van szó, akiknek még most folyik az azonosítása vagy esetleges menedékkérelmük elbírálása. Többségük, több mint 136 ezren ideiglenes szálláshelyeken tartózkodik, több mint 23 ezren menedékkérőknek fenntartott központokban. A legtöbb személyt (13 százalékot) Lombardia tartomány fogadja be.


Roberto Calderoli az ellenzéki Északi Liga politikusa emlékeztetett, hogy március első napjaiban már további 1500-an érkeztek a dél-olaszországi partokhoz. Hozzátette, ha a migrációs áramlat ilyen ütemben folytatódik, nem csak a tavalyi 181 ezres tömeget, hanem év végére a 300 ezret is túllépheti az Olaszországba érkezők Calderoli hangsúlyozta, hogy 2014 és 2016 között fél millióan érkeztek Olaszországba.


"Totális invázió ez, de nem menekülteké, ahogyan az olasz baloldal konokul ismétli, hanem illegális bevándorlóké, mivel az idén érkezett több mint 15 ezer között nincsen egyetlen szíriai vagy iraki sem, és tavaly is 953 volt a számuk a 181 ezer között. Afrikai migránsokról van szó, akik semmilyen háború elől nem menekülnek" - jelentette ki Roberto Calderoli. Az Északi Liga adatai szerint a tíz millió lakosú Lombardia tartomány 23 ezer menedékkérőt fogad be, és további 97 ezerre teszik a térségben tartózkodó illegális bevándorlók számát.


Az Északi Ligát vezető Matteo Salvini szombaton Nápolyba látogat. A dél-olaszországi városban a látogatással egy időben tömegdemonstrációt terveznek a migránsok mellett, a rasszizmus ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com