Hitler beszédeinek kiadása nem bűncselekmény egy cseh bíróság döntése szerint

Adolf Hitler, a náci Németország vezetője beszédeinek kiadása nem bűncselekmény, és ezért a kiadó nem is büntethető - döntött pénteken egy cseh bíróság.

A brünni regionális bíróság ezzel megerősítette a városi bíróság tavaly szeptemberi döntését, amelyet akkor az államügyész megfellebbezett.

mk1

 

A Guidemedia kiadó Hitler 18 legjelentősebbnek minősített beszédét 2012-ben adta ki 10 ezer példányban. A kötetet hamar szétkapkodták, ezért a kiadó 2014-ben újabb több ezer példányt dobott piacra.

Az államügyészség azonban megtámadta a kiadványt, mert az szerinte támogatja az egykori népirtást, és dicsőíti a nemzetiszocializmust.

A vád beigazolódása esetén a brünni kiadó két tulajdonosát és a kötet összeállítóját akár tízéves börtönbüntetésre is ítélhették volna.

A brünni városi bíróság azonban elfogadta a kiadók érvelését, hogy történelmi dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, és az olvasókon múlik, milyen véleményt alkotnak azokról. A regionális bíróság szintén elfogadta ezt az érvelést, így az ügyészség már csak a legfelsőbb bírósághoz fellebbezhet.

"Bebizonyosodott, hogy Csehországban továbbra is van szólásszabadság" - nyilatkozta a bírósági döntés kihirdetése után Pavel Kamas, az egyik könyvkiadó.

"Ez egyben üzenet a közvéleménynek, hogy azt olvas, amit akar" - tette hozzá.

Martin Hrabal brünni bíró szerint a könyv hiteles dokumentumokat tartalmaz, nincs benne semmi olyan, ami arra engedne következtetni, hogy a kiadók egyetértenének a beszédek tartalmával.
A Guidemedia közölte, hogy a könyvet tovább fogják árusítani.

Az évezred elején bíróság elé került az a cseh könyvkiadó is, amely kiadta Hitler hírhedt Mein Kampf című önéletrajzi könyvét. A kiadó eredetileg feltételes büntetés kapott, de a legfelsőbb bíróság a büntetést 2005 márciusában eltörölte.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com