HIV-vel fertőzte pácienseit a fogorvos

fogorvosAz elmúlt hat évben hétezer betegét fertőzte meg a HIV és májgyulladás vírusával egy amerikai fogorvos, az Oklahoma állambeli Tulsában.

Wayne Scott Harrington fogorvost összesen 17 pontban vádolták meg szabálysértéssel, beleértve a közegészségügyi veszélyeztetést és a gondatlanságot. A kontár orvos több alkalommal is végzett szájsebészeti beavatkozásokat, miközben fehérítővel fertőtlenítette a sebeket, számos beavatkozást a szakképzetlen asszisztensei végeztek, valamint eszközei közül jópár rozsdás és elavult volt.

A jelentés kitér még arra, hogy az orvos által használt gyógyszerek némelyike már húsz éve lejárt, az injekciós tűket pedig több páciensnél is felhasználta.

Azután indult meg a vizsgálat az orvos ellen, hogy egy páciensével kapcsolatban felmerült a fertőzés gyanúja. Az egészségügyi hatóságok március elején ezért meglepetésszerű ellenőrzést tartottak Harrington rendelőjében, így bukott le. A körülmények ismeretében Oklahoma állam ingyenes HIV, hepatitis C és B szűrést ajánlott fel a fogorvos betegeinek.

Rendkívül ritka esetben fordult eddig elő, hogy valaki fogászati kezelés útján fertőződött volna meg ezekkel a kórokozókkal. 2012-ben történt egy hasonló eset Coloradóban, ott egy fogorvos szintén használt tűket hasznosított újra, nyolcezer páciensét vizsgálták meg, de nem találtak fertőzöttet.

A 64 éves és 35 éve praktizáló Harrington elismerte, hogy több betege is hepatitis és HIV fertőzött volt, ennek tudatában is felhasználta a fertőzött tűket. A fogorvos működési engedélyét március 20.-án felfüggesztették és valószínűleg véglegesen vissza is vonják.

Forrás: Vital.hu

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com