Hivatalos végeredmény: a Szerb Haladó Párt kapta a legtöbb szavazatot

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a legtöbb mandátumot a szerbiai előrehozott parlamenti választáson a köztársasági választási bizottság keddi hivatalos és végleges eredményei szerint.Szerbiában április 3-án tartottak előrehozott parlamenti választást, ám a számtalan szabálytalanság miatt egyik szavazóhelyen ötször kellett megismételni a voksolást, így a választási folyamat mindeddig nem tudott lezárulni. A végleges eredmények alapján a választáson jobbközép SNS-nek a következő időszakban 120 képviselője lesz a 250 fős belgrádi törvényhozásban. Ez 68-cal kevesebb, mint az előző megbízatási időszakban volt, és ezzel a párt elveszítette kétharmados többségét.
    

A második helyen az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért nevű lista végzett, amelynek így 38 képviselője került be a parlamentbe. A harmadik pedig az eddigi kisebb kormánykoalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) lett 31 mandátummal. A választási bizottság végleges eredményei alapján a parlamentbe bekerült még a Remény koalíció (15 mandátum), a Muszáj koalíció (13 mandátum), valamint a Fogadalomtevők Szerb Pártja és a Dveri Mozgalom (10-10 mandátum).
    

A szerb pártok mellett öt kisebbségi párt is bekerült a parlamentbe. Az albán kisebbségnek egy, a horvát kisebbségnek kettő, a bosnyák kisebbség egyik pártjának kettő, a másiknak pedig három képviselője került be a törvényhozásba. A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) öt politikusa ülhet be a parlamenti patkóba. A legnagyobb délvidéki magyar párt két évvel ezelőtt kilenc mandátumot szerzett.
    

A részvételi arány április 3-án 58,6 százalékos volt. A választás éjszakáján, miután bejelentette győzelmét, Aleksandar Vucic közölte, pártja, a Szerb Haladó Párt a VMSZ-szel szeretne kormányt alakítani. Elnöki eskütételekor a politikus ezt megismételte azzal kiegészítve, hogy azt szeretné, ha az új kormányban komoly helyet kapnának a nemzeti kisebbségek.
    

Sajtóinformációk szerint az SNS, a VMSZ és a többi kisebbségi párt mellett a kormánykoalícióba ezúttal is bekerül az Ivica Dacic vezette Szerbiai Szocialista Párt, amely 2012 óta közösen vezeti az országot a Szerb Haladó Párttal. A választásra vonatkozó jogszabályok értelmében a végleges eredmények kihirdetését követően 30 nap áll rendelkezésre arra, hogy megalakuljon a parlament, a képviselők eskütétele után pedig 90 nap van arra, hogy a kormány is felálljon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com