Hőkamera alkalmazása miatt megbírságolták Belgium két legnagyobb nemzetközi repülőterét

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az adatvédelmi szabályok megsértése miatt a belga illetékes hatóság bírságot szabott ki a brüsszeli Zaventem, valamint charleroi-i repülőtérre, amiért a koronavírus-járvány elleni küzdelem részeként hőmérsékletellenőrzést végeztek a váróhelyiségbe érkező utasokon - jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.A belga repülőterek 2020-ban kezdték meg az utasok hőmérsékletének mérését, hogy így próbálják kiszűrni a koronavírussal fertőzötteket. A 38 fok feletti testhőmérsékletű utasoktól megtagadhatták a beszállást. A belga adatvédelmi hatóság szerint a két repülőtér megsértette az adatvédelmi szabályokat, ezért a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérre 200 ezer (mintegy 74 millió forint), a főként fapados járatokat fogadó charleroi-i repülőtérre 100 ezer eurós (mintegy 37 millió forint) büntetést szabott ki.
    

A hatóság szerint a testhőmérséklet-adatok az egészséggel kapcsolatos személyes adatnak számítanak. A közegészségügyi vészhelyzet ellenére a repülőtereknek nem volt jogalapja az épületbe lépő utasok, illetve kísérőik testhőmérséklet-adatainak feldolgozására. Emlékeztettek: korábban már figyelmeztették a repülőtereket arra, hogy az intézkedés nem törvényes.
    

A Politico című brüsszeli hírportálnak a Zaventem repülőtér egyik illetékese azt mondta, nagyon csalódottak a hatóság döntése miatt, és vitatják, hogy a légikikötőnek ne lett volna jogalapja hőkamera használatára. A brüsszeli repülőtér rendkívül óvatos volt a hőmérséklet-ellenőrzés esetében - monda a neve elhallgatását kérő illetékes.


Közölte: az intézkedésről tájékoztatták az utasokat, a mért hőmérséklet pedig csak néhány másodpercig volt látható a képernyőn. A hőmérséklet-adatokat bemutató képeket csak az arra felhatalmazott személyzet elemezte, a szerzett információt pedig nem kapcsolták más személyes adatokhoz - tette hozzá. Hőkamerát a zaventemi repülőtér 2020 júniusa és 2021 januárja között, a charleroi-i repülőtér 2020 júniusa és 2021 márciusa között alkalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com