Holland államtanács: a melegek "átnevelését" célzó terápiák betiltása jogokat sérthet

A homoszexuálisok "átnevelését" célzó, úgynevezett reorientációs vagy reparatív terápiák teljes tilalma sértheti a vallásszabadsághoz való alkotmányos jogot - jelentette kedden a Dutchnews hírportál, a legfelsőbb közigazgatási bíróság szerepét betöltő holland államtanács által kiadott véleményre hivatkozva.A holland parlament többsége tavaly februárban törvényjavaslatot terjesztett elő, amely betiltaná a gyakorlatot, és akár 22 500 eurós (kb. mintegy 8,8 millió forint) bírságot vagy egy év börtönbüntetést helyezne kilátásba az elkövetők számára.
    

A képviselők szerint a javaslat célja a gyermekek és a kiszolgáltatott felnőttek védelme volt a terápia hatásaitól. Az államtanács, amely minden hatályba lépő törvényjavaslatot megvizsgál, azon az állásponton van, hogy, "megérti a tiltás indoklását, de felhívta a figyelmet, hogy a terápiát gyakran szigorú keresztény közösségekben végzik".
    

Azt is megkérdőjelezte, hogy a törvényjavaslat hogyan tesz majd különbséget azok között, akiket terápiára kényszerítenek, vagy akik önkéntesen folyamodnak ehhez a "módszerhez".  Az államtanács szerint továbbá a terápia betiltását jogilag nem lehetne megvalósítani mivel a terápiát végző "szakemberek" egyszerűen másként írnák le a kezelés módszereit, folyamatát.  Arra is rámutatott, hogy a kényszerterápia elbírálása a diszkrimináció és a kényszerített orvosi beavatkozás elleni törvények hatálya alá tartozik.
    

Egy felmérés szerint Hollandiában körülbelül 15 szervezet és magánszemély folytat reorientációs terápiát, ezek többsége pünkösdista, baptista és evangélikus gyülekezetekben zajlik. 2020-ban az ENSZ az ilyen fajta terápiák globális betiltását szorgalmazta. A szakértők szerint az eljárás hatékonyságának nincs tudományos alapja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com