Hollande az uniós bel- és külügyminiszterek összehívását sürgette a tengerbe veszett menekültek miatt

Francois Hollande francia államfő az uniós bel- és külügyminiszterek összehívását sürgette vasárnap sürgős intézkedések megtételére, miután mintegy hétszáz ember veszhetett a tengerbe amiatt, hogy egy menekülteket szállító hajó éjszaka elsüllyedt a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között.

Francois HollandeAmennyiben a halottak számára vonatkozó becslések megerősítést nyernek, "akkor ez az utóbbi évek legsúlyosabb katasztrófája a Földközi-tengeren" - mondta a francia elnök a Canal+ francia kereskedelmi televízióban.
Emlékeztetett arra óta, hogy év eleje óta egyre több hasonló tragédia történt menekültek szállító hajókkal, s ezért "cselekednünk kell". Jelezte azt is, hogy délelőtt telefonon egyeztetett Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel arról, hogy az uniós kül- és belügyminiszterek gyors összehívására van szükség a menekültek támogatására szolgáló intézkedések megerősítésére.

"Növelni kell a (járőröző) hajók számát, több légi ellenőrzés kell az övezetben és sokkal intenzívebb küzdelem az embercsempészettel szemben, mert akik ezeket az embereket a hajókra teszik, csempészek, sőt terroristák, mert pontosan tudják, hogy ezek a hajók lerobbant állapotban vannak, sőt azt is, hogy a nyílt tengeren fogják elsüllyeszteni őket és veszélybe sodorni több száz ember életét" - fogalmazott Hollande.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) szerint a szerencsétlenül járt, illegális bevándorlókat szállító hajó Líbia partjaitól 110 kilométerre borult fel. Egy közelben tartózkodó kereskedelmi hajó huszonnyolc embert vett a fedélzetre. A túlélők beszámolói szerint a hajó a fedélzetén több mint hétszáz emberrel indult útnak.

Barbara Molinario, az UNHCR egyik szóvivője azt mondta, hogy az olasz és a máltai hatóságok túlélők és holttestek után kutatnak a baleset helyszínén, az olasz Lampedusa szigetétől mintegy kétszázhúsz kilométerre délre. Sajtóértesülések szerint eddig huszonegy holttestet találtak, az áldozatok pontos száma azonban egyelőre ismeretlen. Hétfőn hasonló baleset történt a líbiai partok közelében, akkor egy nagyjából négyszáz menekültet szállító hajó süllyedt el Olaszország felé tartva.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint idén eddig 20 ezer illegális bevándorló ért partot Dél-Európában, ez valamivel kevesebb, mint 2014 első négy hónapjában. A mostani és a hétfői szerencsétlenség áldozatait leszámítva viszont idén már több mint ötszáz bevándorló vesztette életét a Földközi-tengeren. Az előző év hasonló időszakában ez a szám negyvenhét volt. Ennek oka, hogy az embercsempészek a líbiai kaotikus állapotok közepette embertelen körülmények között gyorsítják fel az emberek hajókra tételét.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com