Hollande-Merkel-Renzi találkozó augusztus végén Olaszországban

Francois Hollande francia államfő augusztus végén Olaszországban egyeztet a brit uniós kilépésről szóló népszavazás következményeiről Angela Merkel német kancellárral és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel - közölte szerdán Stéphane Le Foll francia kormányszóvivő Párizsban.

A bejelentés azon a napon történt, amikor is az eddigi belügyminiszter, Theresa May átveszi a brit miniszterelnöki posztot. Az Egyesült Királyság története második női kormányfőjének legfőbb feladata hazája sikeres kivezetése lesz az Európai Unióból.

Brexit

Az európai vezetők nem titkolják, hogy minél előbb szeretnék megismerni a brit vezetés szándékait azért, hogy a június 23-i referendumot követő minden bizonytalanságot eloszlathassanak.

"Minél előbb megkezdődnek a (kilépési) tárgyalások, annál jobb lesz mindenkinek" - hangsúlyozta kedden Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter.

A kormányszóvivő szerdán megerősítette, hogy "Nagy-Britannia választását tiszteletben kell tartani".

"Most mindenkinek olyan álláspontot kell képviselnie, amely védi az érdeket, egyrészt Nagy-Britanniáét, másrészt pedig Európa érdekeit - tette hozzá Stéphane Le Foll.

"Franciaország álláspontja nem változott. Jelezni kell az Európai Unióból való kilépést és szabályszerűen el kell indítani a tárgyalásokat, hogy kiderüljön, hogyan nyitható új fejezet az Európa és Nagy-Britannia közötti kapcsolatokban" - hívta fel a figyelmet.

A francia diplomácia új lendületet kíván adni a többi 27 uniós tagállamnak, ezért Francois Hollande július 19. és 21. között több országba is ellátogat - emlékeztetett a kormányszóvivő. A francia elnök először Portugáliába, majd Csehországba, Ausztriába, Szlovákiába és Írországba utazik.

George-Soros-Bank-of-England-EU-Referendum-Brexit-678593

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com