Holokauszt emléknap - Tiltakozást váltottak ki Berlusconi szavai Mussoliniről

Tiltakozást váltott ki Olaszországban a volt kormányfő, Silvio Berlusconi kijelentései Benito Mussolini fasiszta diktárorról a vasárnapi holokauszt emléknapon.


Berlusconi"Mussolini legnagyobb bűne a faji törvények bevezetése volt, de más téren jót is tett. Felelősége kisebb mint Németországé" - mondta a sajtónak Silvio Berlusconi a Milánóban rendezett megemlékezésen.
Hozzátette, hogy "kezdetben nem volt tudatos" Mussolininek a nácizmussal való együttműködése.

"Az akkori olasz kormány a német hatalom győzelmétől tartva inkább a hitleri Németország szövetségese, mint ellenfele lett.

Ez a szövetség kényszerítette ki a faji törvényeket" - vélekedett.
Berlusconi hangsúlyozta, hogy az akkor történteknek nem szabad megismétlődnie, "csak a deportáltak bőrébe bújva lehet megérteni, mekkora volt a tragédia és az elkeseredés".

A jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökének szavait "hatalmas ostobaságnak" nevezte Pierferdinando Casini, a Kereszténydemokrata Unió (UDC) elnöke, és "Olaszországot sértőnek" minősítette Anna Finocchiaro, a balközép Demokrata Párt (PD) szenátusi frakcióvezetője.
Silvio Berlusconi a milánói központi pályaudvar 21. peronján kialakított Shoah-emlékközpont megnyitásán vett részt. Innen indultak a milánói zsidókat deportáló vagonok. A megemlékezésen jelen volt Mario Monti ügyvezető kormányfő, valamint Milánó főrabbija és a város római katolikus érseke.
"Az antiszemitizmus veszélye a mai napig fennáll" - hangoztatta beszédében Mario Monti.
A Nápoly közeli Acerrában a 2005-ben elhunyt Gennaro Verolino érsekről emlékeztek meg, aki 1942-45 között a budapesti nunciatúra titkára volt, és zsidók ezreinek mentette meg az életét.
A holokauszt "hatalmas tragédiája legyen mindenki számára örök figyelmeztetés, hogy a múlt borzalmai ne ismétlődjenek meg, és lépjünk túl a gyűlölet és rasszizmus minden formáján" - hangoztatta XVI. Benedek pápa vasárnap déli beszédében. A béke jelképeként a pápa fehér galambot repített fel dolgozószobájának Szent Péter térre néző ablakából.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com