Holtan találtak egy elrabolt egyiptomi rendőrkapitányt

Holtan találtak kedden egy egyiptomi rendőrkapitányt, akinek nyoma veszett, miután fegyveresek két nappal korábban lerángatták egy buszról a Sínai-félsziget északkeleti részén - jelentette be kedden Mohamed Szamir, az egyiptomi hadsereg szóvivője.

gyertya

Ezzel a Gázai övezettel szomszédos régióban három nap alatt talált holttestek száma tízre emelkedett. A szóvivő hivatalos Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint a biztonsági erők a hajnali órákban akadtak a meggyilkolt Ajman ed-Deszúkira. A kutatóakció során kirobbant tűzharcban a fegyveres erők "tíz terroristával" végeztek, akiknél két aknavetőt és nagy mennyiségű lőszert találtak.

Minden jel arra mutat, hogy az emberrablás mögött a környéken aktív Anszár Beit al-Makdisz dzsihadista szervezet áll, bár ezt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg. Hétfőn összesen hét agyonlőtt beduin holttestét találták meg a Rafah határváros és a közeli Sejk-Zuveid település környékén. Szombaton ugyancsak Sejk-Zuveidben a helyi rendőrség két lefejezett holttestre akadt.
A ma már Vilájat Színá (Sínai tartomány) név alatt tevékenykedő Anszár Beit al-Makdisz, időközben a Szíriában és Irakban hatalmas területeket uraló Iszlám Állam terrorszervezet részeként működik.

A szélsőségesek az utóbbi hónapokban 12 ember lefejezését vállalták magukra. Több kivégzést rögzítettek, és a felvételeket az interneten terjesztették. Az áldozatok mindegyike helyi beduin törzsek tagjai voltak, akiket a dzsihadisták azzal vádoltak, hogy segítik a központi csapatok terrorellenes hadműveletét a régióban, illetve információkkal látják el az izraeli titkosszolgálatot.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com