Horst Seehofer: a német kormány erős államot épít

A német kormány erős államot épít, hogy megvédje az emberek biztonságát - jelentette ki Horst Seehofer belügyminiszter pénteken a szövetségi parlamentben (Bundestag).A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke belügyminiszterként mondott első parlamenti beszédében hangsúlyozta, hogy pártja, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós kormányának legfőbb célja a társadalmi megosztottság leküzdése és az összetartás megerősítése.

    
Ezért a kormány számára kiemelt ügy a biztonság, amely nem jobboldali vagy baloldali, konzervatív vagy progresszív politikai eszme, hanem emberi jog. Németország "liberális, a világra nyitott állam, amely az élni és élni hagyni elvét követi, de amikor polgáraink védelméről van szó, erős államra van szükségünk" - hangsúlyozta Horst Seehofer.
    

Hozzátette, hogy legszigorúbban érvényesítik a zéró tolerancia elvét minden szabálysértéssel és törvényszegéssel szemben. Ez a gyűlölködésre és a másként gondolkodók vagy más vallásúak elleni erőszakra is érvényes - mondta a miniszter. Tárcája terveiről a többi között elmondta, hogy tovább fejlesztik az intelligens térfigyelő kamerás rendszereket, létrehoznak 7500 új állást a rendőri szerveknél, és egy úgynevezett rendőrségi mintatörvény révén erősítik a szövetségi berendezkedés révén széttagolt intézményrendszer tevékenységének egységét, hogy az állam lakóhelytől függetlenül egyformán gondoskodhasson az emberek biztonságáról.
    

A menekültüggyel kapcsolatban az új kormány három területre összpontosít. Az első az úgynevezett humanitárius - a menekültügyi rendszerbe irányuló - bevándorlás korlátozása; Horst Seehofer kiemelte, hogy első alkalommal sikerült rögzíteni egy koalíciós szerződésben az ilyenfajta bevándorlás korlátozását. Így a kormánypártok közös célja, hogy legfeljebb az évi 180 ezer és 220 ezer közötti sávban legyen a humanitárius okból befogadott emberek száma.
    

A második ügy a menekültügyi rendszer hatékonyságának erősítése, az eljárások gyors lefolytatása és a védelemre nem szoruló menedékkérők hazajuttatása. Ezt szolgálják az új típusú befogadóközpontok, amelyekben a kérelmük jogerős elbírálásáig elhelyezik a menedékkérőket. A harmadik terület a menedékkérők között lévő bűnözőkkel és a közbiztonságot veszélyeztető személyekkel szembeni határozott fellépés - mondta Seehofer, kiemelve, hogy el kell utasítani a törvényeket megsértő vagy a Németországban élő emberek biztonságát fenyegető menedékkérőkkel kapcsolatos minden "szociálromantikus" elképzelést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com