Horst Seehofer: megkérdőjelezhetetlen Orbán Viktor kormányfői legitimitása

Orbán Viktor megszerezte a magyar választóktól a felhatalmazást a kormányzás folytatásához, miniszterelnöki legitimitása megkérdőjelezhetetlen - jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kedden Berlinben.A politikus a 2017-es német bűnügyi statisztikai jelentés bemutatóján kérdésre válaszolva aláhúzta, hogy tisztelettel viszonyul Orbán Viktorhoz, és a kommunista diktatúra ellen folytatott harcáért is nagyra becsüli.    

    
A Fidesz választási győzelmére utalva hangsúlyozta, hogy senkiből sem lesz "véletlenül" kormányfő, mert a választók bizalmáért mindig meg kell dolgozni, Orbán Viktor pedig nem először nyert parlamenti választást, és ismét kétharmados többséget szerzett. Hozzátette: senki sem vitatja, hogy Orbán Viktor demokratikus választásokon szerzett felhatalmazást a kormányzásra, tervei megvalósítására.
    

Kiemelte, hogy egyetért Helmut Kohl néhai német kancellárral, aki mindig is fontosnak tartotta, hogy Németország fordítson kiemelt figyelmet a kisebb európai uniós tagállamokra. Aláhúzta: a németeknek fel kellene hagyniuk azzal, hogy "mindig, minden esetben az egész világ felett gyámkodnak, mindent jobban tudnak mindenkinél, és mindig pontosan tudják, hogy mit csinál rosszul a másik".
    

A CSU elnöke kifejtette, hogy nem "távdiagnózist" állít fel Orbán Viktor tevékenységéről, hiszen bajor kormányfőként számos alkalommal dolgozott együtt vele, és mindig kiváló volt az együttműködés, például amikor a magyar állam megvásárolta az MKB-t a Bayerische Landesbank bajor tartományi banktól. Egy másik, az Európai Unió (EU) menekültügyi rendszerének tervezett reformjára vonatkozó kérdésre elmondta, nem veszítette el teljesen a reményt, hogy sikerül megállapodni a menekültek tagállamok közötti elosztását is magában foglaló új rendszerről.
    

Azonban személyesen, kormánya álláspontjától függetlenül rokonszenvesnek tartja a rugalmas szolidaritás gondolatát, amelynek alapján a menekültek befogadása helyett másként, például az EU-s külső határ védelméhez biztosított nagyobb hozzájárulással is ki lehetne fejezni a társállamok iránti szolidaritást - mondta Horst Seehofer.
    

Hangsúlyozta, hogy "európai megoldást" kell kidolgozni, különben még évekig nem sikerül majd megnyugtatóan rendezni a migráció kérdését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com