Horst Seehofer: nem maradnak következmények nélkül a német menekültügyi hatóságnál történt jogsértések

Szervezeti és szükség esetén személyi következményei is lesznek a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) történt jogsértéseknek - mondta Horst Seehofer német belügyminiszter egy keddi lapinterjúban.A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Mittelbayerische Zeitung című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a BAMF brémai kirendeltségénél feltárt visszaéléseket minden erővel, személyekre és intézményekre tekintet nélkül fel kell tárni, mert az ügy rontja a hatóság iránti bizalmat.

    
Elmondta, hogy már a következő héten meghozza a menekültügyi hivatal felügyeletének erősítését, a minőségbiztosítás javítását és a törvénysértő módon folytatott menedékjogi eljárások megakadályozását szolgáló döntéseket. "Sok mindennek kell történnie, nem csak Brémában" - mondta a miniszter.

A BAMF belső vizsgálata alapján a brémai kirendeltségen súlyos, szándékos jogsértések történtek, és már 2016 elején voltak erre utaló jelek. Ezért most a 2000 óta lefolytatott valamennyi menedékjogi eljárást áttekintik - fejtette ki Horst Seehofer.
    

További tíz kirendeltségen is ellenőrzést tartanak. Úgy tűnik, hogy ezeken a kirendeltségeken nem szándékosan, hanem gondatlanságból, hiányos szakértelemből vagy túlterheltségből fakadóan követtek el hibákat, de ez még nem biztos, egyelőre a szándékosságot sem lehet kizárni - tette hozzá. Horst Seehofer felidézte, hogy a nemzetközi migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015 szeptemberében azt mondta, hogy a német határ megnyitása a menedékkérők előtt még évekig foglalkoztatja majd az országot. Azóta sikerült előrelépni, például létrejött az Európai Unió és a hárommillió menekültnek védelmet nyújtó Törökország megállapodása, "de még messze nem vagyunk túl a nehezén" - mondta.
   

Továbbra is súlyos gondok vannak a védelemre nem jogosult menedékkérők hazajuttatásával, a "nem kiemelkedően jól" zajló integrációs tanfolyamokkal és a menedékjogi eljárások lefolytatásával is. "Ezért a szavaim, sajnos, beigazolódtak. Ezt nem örömmel mondom, hanem egy adag szomorúsággal, de az arra irányuló töretlen cselekvési vággyal is, hogy megoldjuk a problémákat" - mondta a márciusban hivatalba lépett kormány belügyminisztere.
    

A brémai BAMF-kirendeltség korábbi vezetője ellen ügyészségi eljárás indult azzal a gyanúval, hogy legkevesebb 1200 menedékkérőt menedékjogi státuszhoz juttatott, annak ellenére, hogy a jogszabályok alapján el kellett volna utasítani kérelmüket. Az ügy áprilisban jutott nyilvánosságra. A belügyminisztérium hét végi tájékoztatása szerint a kirendeltségen 2000 óta nagyjából 18 ezer menedékjogi kérelmet bíráltak el. Az eljárásokat egy 70  szakemberből álló munkacsoport ellenőrzi.


A Brémában feltárt szabálytalanságok nyomán indított belső vizsgálat alapján az 50 kirendeltség közül 10-nél állapították meg, hogy az elfogadott menedékjogi kérelmek aránya 10 százalékot meghaladó mértékben eltér az országos átlagtól, ezért ezeknél a kirendeltségeknél is ellenőrzést indítanak, összesen 8500, szúrópróbaszerűen kiválasztott menedékjogi eljárást tekintenek át.


Az országos átlagtól felfelé és lefelé is tapasztaltak 10 százaléknál nagyobb eltérést, vagyis egyes kirendeltségeknél szokatlanul sok, más kirendeltségeken szokatlanul kevés menedékkérő kapott valamilyen - a Németországban maradás lehetőségét biztosító - menedékjogi státuszt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com