Horst Seehofer: társadalmi vitát kell folytatni a vallás és az állam viszonyáról

A némettől eltérő kultúrkörökből érkező bevándorlás miatt az alapelveket tisztázó társadalmi vitát kell folytatni Németországban a vallás és az állam viszonyáról és a vallás társadalmi szerepéről Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter szerint.A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Die Welt című német konzervatív lap csütörtöki számában közölt vendégkommentárjában kiemelte: a hazaitól eltérő vallási és kulturális szokásokat ápoló emberek bevándorlása "jelentős kihívásokhoz vezetett, amelyek a vallás és az állam viszonyát is érintik".

    
Ezért társadalmi vitát kell folytatni "alapvető kérdésekről", köztük arról, hogy hol van a helye a vallásnak a mai Németország társadalmában, és arról, hogy miként lehet biztosítani az együttélést "egy vallásilag és világnézetileg egyre plurálisabb társadalomban". Kifejtette: sokáig idejét múltnak, meghaladottnak számított az a felismerés, hogy a vallási fanatizmusban a társadalmi együttélést fenyegető robbanóerő van, de már az egykori Jugoszlávia szétesésével elindult polgárháborúk is megmutatták, hogy az etnikai különbségek mellett a vallási alapú kulturális különbségek jelentősége is egyre nagyobb.
    

Azonban elég csak a német történelem lapjaira pillantani annak belátásához, hogy a vallásokban benne rejtőznek "a könyörtelenség és az intolerancia tendenciái", és ezek a felszínre is törhetnek. Az európaiak sok szenvedéssel, évszázadok alatt tanulták meg, hogy nehéz a békés együttélés, ha együtt jár a vallási és a politikai igazság meghatározása iránti igény. Ezért a mai állam tiszteletben tartja a vallások lelkiségi, "spirituális tekintélyét, de megtartja magának az együttélés szabályozásának tekintélyét" - írta Horst Seehofer.
    

Rámutatott, hogy a német alaptörvény biztosítja, de korlátozza is a hit szabadságát. "A vallásszabadság senkit sem ment fel az alaptörvény tisztelete alól" - hangsúlyozta a CSU elnöke. Szavai szerint tisztázó vitát kell folytatni ezekről az ügyekről valamennyi jelentős németországi vallási közösséggel. Ehhez a vitához "tudatosítanunk kell kulturális és vallási gyökereinket", és ezt az örökséget "egészséges önbizalommal, de a más vallási és világnézeti felfogások iránti tisztelettel kell képviselni" - írta Horst Seehofer.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com