Horvát gazdasági miniszter: "Magyarország lépése szokatlan"

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Szokatlannak és meglepőnek nevezte a horvát gazdasági miniszter, hogy Magyarország bejelentette: nem támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) a MOL-lal kapcsolatos horvát magatartás miatt.Martina Dalic szerint meglepő, hogy Magyarország két ilyen dolgot összefüggésbe hozott egymással. Hozzátette: biztos benne, hogy a kétoldalú kapcsolatokban sikerül megoldást találni a problémára.

    
"Horvátországnak az a célja, hogy csatlakozhasson az OECD-hez, ahhoz a szervezethez, amelynek közel az összes uniós tagállam és a világ leggazdagabb országai is tagjai" - mondta a miniszter - aki egyben a kormány alelnöke is -, majd kiemelte: az OECD-tagság fontos, hogy Horvátország még jobban meg tudja erősíteni gazdaságát és felhasználhassa azt a tudást, amelyet a szervezet a tagjainak biztosít.

"Ezért ragaszkodunk célunk eléréséhez" - húzta alá.
   

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken közölte: Magyarország sem Horvátország, sem Románia csatlakozási kérelmét nem támogatja az OECD-be. Románia esetében a marosvásárhelyi katolikus iskola bezárásával, Horvátország esetében pedig a MOL horvátországi beruházása körül kialakult helyzettel, valamint a MOL vezetőjével szembeni horvát magatartással indokolták a támogatás megtagadását - írta a KKM.
    

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség(USKOK) szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért sem. Az ügyben Horvátország korábban már a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016 decemberi döntésében Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.
   

Szlovénia a tagországok uniós nagyköveteinek szerdai ülésén jelentette be, hogy nem támogatja Horvátország OECD-tagságát. Karl Erjavec szlovén külügyminiszter szerint azzal, hogy Horvátország nem hajlandó végrehajtani a nemzetközi döntőbíróság szlovén-horvát határvita rendezéséről hozott júniusi ítéletét, megsérti a jogállamiságot és nem tartja tiszteletben a nemzetközi jogot. "Ezért nem felel meg a követelményeknek" - szögezte le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com