Horvát külügyminiszter Berlinben: Horvátország nem akar menekültelosztó központtá válni

Horvátország nem akar menekültelosztó központtá válni, és ugyan egyetért a görög-török uniós külső határ ellenőrzésének fontosságával, de a macedón-görög határ védelmének megerősítését is fontosnak tartja - mondta a horvát külügyminiszter hétfőn Berlinben a német diplomácia vezetőjével folytatott megbeszélése után.

Miro Kovac berlini bemutatkozó látogatásán a vendéglátójával, Frank-Walter Steinmeierrel közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy hazája hozzá akar járulni a menekültválság közös európai megoldásához, és nagyon jónak nevezte az osztrák-szlovén-horvát-szerb-macedón együttműködést a menekülthullám kezelésében.

00

Hozzátette, hogy "természetesen" Görögországot is be kell vonni a közös munkába, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy már horvát rendőrök is dolgoznak Macedóniában.

Miro Kovac kiemelte, hogy a hullám csillapításához nemcsak a balkáni migrációs útvonalon kell intézkedéseket tenni, hanem segítséget kell nyújtani a menekülteknek "helyben", Szíria térségében.

Horvát kollégájával szemben Frank-Walter Steinmeier azt emelte ki, hogy nem lehet Görögország "kirekesztésével újradefiniálni az EU külső határait".

A német külügyminiszter azt mondta, hogy "több őszinteségre" van szükség a válságkezelésről folytatott diskurzusban. Megjegyezte, hogy sokan kettős beszédet alkalmaznak, a sajtóban a határok lezárásáról, zárt ajtók mögött viszont ellenőrzésről és regisztrációról szólnak. Hozzátette, hogy nem létezik a válságnak "az a nagyon egyszerű megoldása, amelyet sokan talán hallani szeretnének".

Nem vitatja senki, hogy törekedni kell a határellenőrzés hatékonyságának növelésére és a menekültek regisztrációjára, és ebben Németország támogatja is a horvát hatóságokat. Ugyanakkor második elemként a görög-török uniós külső határ védelmét is "jelentősen javítani" kell, és ezt Görögország nem tudja egyedül megvalósítani, ezért segíteni kell a görög hatóságokat személyzettel, eszközökkel, hajókkal - fejtette ki Frank-Walter Steinmeier.

A válságkezelés harmadik fő eleme, hogy Törökországnak, az EU-ba irányuló migráció "kulcsállamának" végre kell hajtania az huszonnyolcaknak tett vállalásait. Ugyanakkor mindez nem lesz elég, ha nem sikerül csökkenteni a szíriai polgárháború hevességét - mondta a német külügyminiszter.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com