Horvát külügyminiszter: nincs tudomásuk a Belgrádban elfogott "állítólagos horvát kém" kilétéről

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Nincs tudomásuk a Belgrádban elfogott "állítólagos horvát kém" kilétéről, és az ügy nincs a kormány érdeklődésének fókuszában - mondta kedden újságíróknak Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszter.A hírt elsőként hétfő reggel a Vecernje Novosti című belgrádi napilap közölte, de a délelőtt folyamán sem a belgrádi, sem a zágrábi hivatalos szervek nem erősítették meg. Ivica Dacic szerb belügyminiszter egy későbbi sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az akciót a szerb Biztonsági-Információs Ügynökség (BIA) hajtotta végre, a rendőrség csak logisztikai segítséget nyújtott.
    

Grlic Radman kiemelte: hivatalos értesítést nem kaptak a szerb hatóságoktól, a külügyminisztérium is csak a sajtóból értesült az ügyről. "Újrahasznosított információk jelentek meg tavalyról, egy név is felbukkant, de az nem kapcsolható össze Horvátországgal" - fogalmazott. Megjegyezte: sokkal inkább aggasztja őket egy horvát énekesnő, Severina Vuckovic esete, akit több órán át feltartóztattak a szerb határőrök.
    

Severina - aki Szerbiában is nagy népszerűségnek örvend - hétfőn közleményt adott ki, amelyben azt írta: először félreállították a horvát-szerb határon, ahol több órát várakozott az autójában, amelyet később 45 percen át vizsgáltak. Ezt követően egy irodába kísérték, ahol kihallgatták. Többek között arról is kérdezték, miért támogatta azokat a tüntetőket, akik egy lítiumbánya megnyitása ellen demonstráltak Belgrádban. Az énekesnőnek később visszaadták az okmányait, és beutazhatott volna Szerbiába, de már nem akart.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

http://ujhazak.com