Horvát lap: bírósági döntés várható a Zambiában gyerekkereskedelem gyanújával őrizetbe vett horvát állampolgárokról

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön dönt a zambiai Ndola bírósága arról, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhet-e az a több mint egy hónapja előzetes letartóztatásban lévő nyolc horvát állampolgár, akik a Kongói Demokratikus Köztársaságból szerettek volna gyerekeket örökbe fogadni, az ottani hatóságok azonban gyerekkereskedelemmel gyanúsítják őket - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.A nyolc állampolgárt - négy párt - még december 6-án tartóztatták fel a zambiai hatóságok négy színes bőrű gyermekkel a ndolai nemzetközi repülőtéren. A horvát külügyminisztérium egy héttel később, a dél-afrikai horvát nagykövetségtől értesült a történtekről.

A horvát sajtóban karácsony előtt jelent meg az első hír ezzel kapcsolatban, de az eset körülményei a mai napig tisztázatlanok, és számos hiányosságra világítottak rá a külföldről örökbe fogadott gyerekekről szóló horvát törvényekben - írta a lap.
    

A zágrábi külügyminisztérium értesülései szerint Tresor Mukadi Kamashy kongói ügyvéd, akin keresztül a horvát állampolgárok az örökbefogadást intézték, szintén letartóztatásban van, míg Emmanuel Kabondo, az árvaház vezetője, ahonnan örökbe fogadták a gyerekeket, szökésben van.  Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszternek az Európai Unió zambiai kirendeltségének közvetítésével sikerült kapcsolatot teremtenie annak a börtönnek a vezetőségével, amelyben a horvát állampolgárokat fogva tartják. A tárcavezető tájékoztatta erről a zambiai külügyminisztert is.
    

A horvát állampolgárok az első bírósági meghallgatáson ártatlannak vallották magukat. Elmondásuk szerint Horvátországban és Kongóban is beszerezték a hivatalos papírokat az örökbefogadáshoz. Kongó azonban nem írta alá a nemzetközi örökbefogadásról szóló hágai egyezményt, törvényei pedig tiltják, hogy külföldiek fogadhassanak örökbe kongói gyerekeket. A horvát állampolgárok vélhetően ezért utaztak Zambiába, ahol azonban ugyanolyan szigorúak a törvények, gyermekkereskedelemért 25-től 30 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.
    

Az ügyben szerdán megszólalt Marin Pileti horvát család- és szociálpolitikai miniszter, aki a sajtónak elmondta: a belügyminisztérium adatai szerint 2012 óta 131 gyermeket fogadtak örökbe horvát állampolgárok Kongóból. A letartóztatásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy erről a horvát kormány nem tehet, amely a szóban forgó hágai egyezményt 2014-ben, a többi uniós tagországgal együtt aláírta.
    

"Mindazok, akik más országokból - különösen a hágai egyezményhez nem csatlakozott országokból - kívánnak gyermeket örökbe fogadni, minden szükséges jogi segítséget és információt megkaphatnak a horvát szociális jóléti központokon keresztül" - hangsúlyozta, hozzátéve: nincs tudomásuk arról, hogy az érintett nyolc horvát állampolgár közül bárki kifejezte volna örökbefogadási szándékát.
    

A miniszter azt is elmondta: még nyolc olyan házaspár van Horvátországban, akik Kongóból fogadtak örökbe gyermekeket, de még nem mentek el értük. Őket tájékoztatták azokról a részletekről, amelyeket figyelembe kell venniük, valamint jelezték számukra, hogy a kongói bíróság iratait további ellenőrzéseknek kell alávetni, nehogy kiderüljön, hogy ők is okirat-hamisítás gyanúja alatt állnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com