Horvát miniszterelnök: nincs béke anélkül, hogy meg tudnánk védeni

Nincs szabadság erő nélkül, és nincs béke anélkül, hogy meg tudnánk védeni - hangsúlyozta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden Kninben, a Vihar hadművelet 30. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen.Az 1995 nyarán végrehajtott, Vihar fedőnevű hadműveletben a horvát hadsereg visszafoglalta a horvátországi szerb szakadárok kezén lévő terület nagy részét és fővárosát, Knint, és ezzel lehetővé vált a horvát honvédő háború lezárása.

A horvátok számára az évforduló az egyik legnagyobb nemzeti ünnep, míg a szerbek a háború szégyenteljes pillanatának és etnikai tisztogatásnak tartják a szerbek elűzését.

Andrej Plenkovic rámutatott, hogy a megemlékezés minden évben lehetőséget biztosít nemcsak arra, hogy ne felejtsék el a történteket, hanem arra is, hogy megerősítsék, mit is jelentett a Vihar hadművelet, és mire kötelezi a ma élőket.

A békét nem egyszer kell elnyerni, hanem minden egyes napon meg kell védeni - hangsúlyozta a horvát kormányfő. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúra utalva hozzátette, hogy a világ újra lángokban áll, ezért egyértelművé vált, hogy a biztonság éberséget, elszántságot és folyamatos befektetést igényel.

Emlékeztett arra, hogy a múlt héten tartott zágrábi katonai parádé is bizonyította, a horvát hadsereg erős, jól felszerelt és megfelelően képzett. "Augusztus 5. nemcsak egy évforduló, hanem a horvát lelkiismeret napja, egy fogadalom a hazának, hogy mindig meg fogjuk védeni, egy fogadalom honvédőknek, hogy soha nem fogjuk őket elfelejteni, és egy fogadalom gyermekeinknek, hogy olyan országot hagyunk rájuk, amely ismeri saját értékét és azt az árat, amelyet fizettek érte" - húzta alá.

Rámutatott, hogy ma már nem fegyverekkel, hanem felelősséggel, tudással és elszántsággal védik Horvátországot minden nap, és megóvják az alapvető horvát értékeket.

A szerbekkel fenntartott kapcsolatra kitérve közölte, hogy 1744 embert tartanak eltűntként számon. "Azt várjuk Belgrádtól, hogy mutasson végre készséget az együttműködésre, mert az eltűntekkel kapcsolatos teljes igazság nélkül nem jöhet létre sem őszinte kapcsolat, sem európai jövő" - tette hozzá.

A harminc évvel ezelőtti Vihar hadműveletben több mint 200 ezer horvát katona vett részt, és a horvát erők és szövetségeseik 84 óra alatt ellenőrzésük alá vontak 10 400 négyzetkilométernyi, a szerbek által korábban elfoglalt területet, Horvátország összterületének 18,4 százalékát. Az akcióban saját adataik szerint a horvátok 174, a szerbek 742 katonát vesztettek, a polgári áldozatok számát ezernél többre becsülik. Ezenkívül mintegy 200-250 ezer, többségében szerb nemzetiségű ember hagyta el otthonát, nagy részük Szerbiába menekült.

Horvátországban ma is az az általános vélemény, hogy a hadsereg honvédő háborút vívott, csak védekezett, agressziót nem követett el, amit szerintük a hágai bíróság döntése is legitimált. 2012. október 16-án ugyanis a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező Nemzetközi Törvényszék megsemmisítette a Vihar hadművelet fő irányítói, Ante Gotovina és Mladen Markac tábornok elleni elmarasztaló ítéletet. A két parancsnokot a katonáik által elkövetett cselekmények miatt háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával állították bíróság elé.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com