Horvát sajtó: Milanovic pszichológiai, Grabar-Kitarovic matematikai előnnyel indul a második fordulóban

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Kiélezett küzdelem várható a két nagy horvátországi párt között az elnökválasztás második fordulójában, amelyen Zoran Milanovic volt kormányfő, ellenzéki politikus, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje pszichológiai, Kolinda Grabar-Kitarovic jelenlegi államfő, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje pedig matematikai előnnyel indul - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.Kiemelte: bár tizenegy jelölt indult az elnökválasztáson, a január 5-i második fordulóban végül mégis a két legnagyobb párt, a SDP és HDZ jelöltje küzd majd meg az elnöki tisztségért. A horvát választási bizottság által közel százszázalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnapi első fordulóban Milanovic a voksok 29,55, míg Grabar-Kitarovic 26,65 százalékukat szerezte meg.

    
A harmadik helyen futott be a voksok 24,45 százalékával Miroslav Skoro független jelölt, népszerű horvát énekes és üzletember.

Az újság szerint az exit  poll eredmények közzététele után nem az volt a fő kérdés, hogy Milanovic vagy Grabar-Kitarovic nyeri-e meg az első fordulót, hanem, hogy Grabar-Kitarovic le tudja-e győzni Skorót, aki végül mindössze két százalék különbséggel maradt alul a jelenlegi államfővel szemben.
    

Skoro azokat a jobboldali, konzervatív szavazókat szólította meg, akik elégedetlenek a jelenlegi HDZ-vel és annak mérsékelt vezetőjével, Andrej Plenkovic kormányfővel. Igazából az a kérdés, és az dönti majd el a második forduló eredményét, hogy Skoro szavazói kit fognak támogatni - írta a lap. Goran Cular politikai szakértő szerint első fordulós győzelme miatt Milanovic pszichológiai előnnyel indul, annak ellenére is, hogy mindössze 2,91 százalékos különbség van közte és Grabar-Kitarovic között. Milanovic meg tudja szólítani a jobboldali szavazók egy részét is, akiknek imponál arroganciája és rosszfiús vagánysága - mondta Cular.
    

Dragan Bagic politikai elemző mindazonáltal úgy látja, hogy matematikailag Grabar-Kitarovicnak van jobb kilátása a győzelemre, mert nagyobb eséllyel pályázhat Skoro szavazóira. Hozzátette: Milanovic számára kockázatosak is lehetnek a jobboldali szavazók felé tett gesztusok, ami visszatetsző lehet a baloldali szavazók számára. Ez okozta vereségét a legutóbbi, 2016. szeptemberi parlamenti választásokon is. A legjobb kampánystratéga Milanovic részéről Skoro szavazói irányában az lenne, ha mindvégig Grabar-Kitarovicot támadná - vélekedett Bagic.
    

A Vecernji List is arról írt, hogy Milanovic és Grabar-Kitarovic egyaránt Skoro szavazóit akarja majd megnyerni a második fordulóban. Az újság arra is felhívta a figyelmet, hogy a második fordulóba bejutott két jelölt egyben a két leginkább negatív érzelmeket kiváltó horvát politikus is. A közvélemény-kutatások ugyan enyhe előnyt jeleztek Grabar-Kitarovicnak Milanoviccsal szemben az első fordulóban, annak ellenére, hogy a felmérések szerint az államfő támogatottsága hat hónapja folyamatosan csökkent. Grabar-Kitarovic több hibát is elkövetett a kampány alatt, egyes kijelentései pedig felháborodást és hitetlenkedést okoztak. Egyesek még mentális épségét is megkérdőjelezték, sőt pszichés összeomlásáról beszéltek a kampányban.
    

A lap kiemelte, hogy a horvát állampolgárok még egy választáson sem adtak le ennyi protestszavazatot, mint most: közel 800 ezer választópolgár szavazott a HDZ és az SDP ellen. Az újság biztosra veszi, hogy ezeket a szavazókat sem Milanovic, sem Grabar-Kitarovic nem tudja majd a maga oldalára állítani a következő két hétben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com