Horvátország fokozottan enyhít a korlátozásokon

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Horvátország fokozottan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon: szigorú intézkedések mellett hétfőtől kinyithatnak a kisebb üzletek, május 4-től a fodrász- és kozmetikai szalonok, 11-től pedig az óvodák és az alsó tagozatos általános iskolák is megkezdhetik működésüket - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülése után.Plenkovic kiemelte: eddig megmutatták, hogy az emberéletek elsőbbséget élveznek, ugyanakkor az is a feladatuk, hogy lehetővé tegyék a gazdaság működését. "Fokozatosan elindíthatunk egyes tevékenységeket, de ez nem jelenti azt, hogy visszatérhetünk a régi életünkhöz, mert ezzel mindent elveszítenénk, amit eddig elértünk" - mondta, hozzátéve, hogy a társadalmi távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat továbbra is szigorúan be kell tartani.


    
A kormányülésen elfogadott rendelet szerint április 27-től a bevásárlóközpontokban működő üzleteken kívül minden bolt kinyithat. Lehetővé teszik a könyvtárak, az utazási irodák és a múzeumok működését is. Kinyithatnak azok a sportintézmények, amelyekben a hivatásos, versenyszerűen sportolók edzenek, valamint visszaállítják a városi közlekedést.
    

Május 2-tól ismét lehet miséket és istentiszteleteket tartani. Május 4-től visszaáll a normális rend a közegészségügyi intézetekben. Ez alól kivételt képeznek azok a kórházak, ahol a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött betegeket kezelik. Kinyithatnak a magánrendelők, valamint a fodrász és kozmetikai szalonok is. Május 11-től kinyithatnak a bevásárlóközpontok, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, valamint visszaállítják a távolsági közösségi közlekedést. Kinyithatnak a szálláshelyek, valamint azok a kávézók és éttermek, amelyek rendelkeznek terasszal.
    

Ugyanakkor továbbra sem lehet nyilvános rendezvényeket és sporteseményeket tartani. Ajánlott a szájmaszk viselése a közösségi közlekedésben, valamint az idősebb korosztályhoz tartozókat arra kérik, hogy maradjanak otthon. A kormányfő jelezte továbbá, hogy több ország miniszterelnökével is felvette a kapcsolatot a határok újranyitását illetően, amely megoldás - mint mondta - közös lesz és biztonságos. Külön kiemelte Szlovéniát, Ausztriát, Magyarországot és Csehországot a turizmus miatt.
   

"Amennyiben a két ország hasonló járványügyi helyzetben van, ha egyformán jól küzdenek a járvány ellen, akkor megoldást fogunk arra találni, hogy hogyan lehessen utazni" - húzta alá. Horvátországban a legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 31-gyel, 1981-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, 50 halálos áldozata van a járványnak, az elmúlt 24 órában ketten haltak meg a Covid-19 betegségben. Az első fertőzés megjelenése óta, 59 napja 883 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 19 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen. A négymilliós országban eddig 28 853 koronavírus-tesztet végeztek.
    

A szomszédos Szlovéniában keddről szerdára 13-mal, 1366-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában senki sem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma továbbra is 79. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 45 703 koronavírustesztet végeztek, a diagnosztizált betegek közül 23-at ápolnak intenzív osztályon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com