Horvátország újabb gazdaságélénkítő csomag bevezetését tervezi

Kriják Krisztin, az MTI tudósítója jelenti: Horvátország újabb, a munkahelyek megőrzését célzó gazdaságélénkítő csomagot tervez a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására - közölte kedden Andrej Plenkovic horvát kormányfő sajtótájékoztatóján.Kiemelte: az első intézkedés a rövidített munkaidőre vonatkozik. Az eddigi ötven százalékról hetven százalékra csökkenthető a munkaidő, az álam által támogatott bérkompenzáció pedig 2000 kunáról (96 500 forint) 2800 kunára (135 000 forint) emelkedik.

    
A második intézkedés a mikro-, kis- és közepes vállalatok támogatja.

Ezen vállalatok dolgozói 2000-től, legfeljebb 4000 kunáig (193 000 forint) terjedő fizetést kapnak az államtól attól függően, hány százalékkal esik vissza a munkáltató forgalma a tavalyi évhez képest - magyarázta a kormányfő, hozzátéve, hogy a vállalatok mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól is. A támogatásokat azok a cégek vehetik igénybe, amelyeknek legalább 40 százalékkal esik vissza a forgalma.
    

A rendelet főleg az utasszállító cégeket, valamint az turizmusban, a vendéglátóiparban, a kultúrában és a szabadidős szolgáltató ágazatban dolgozó vállalkozókat érinti, továbbá azokat, akiknek a válságstáb döntése miatt be kellett vagy be kell majd zárniuk. A kormányfő jelezte: a gazdaságélénkítő csomag értéke 300-350 millió kuna (14-17 milliárd forint), a támogatásokat pedig december 31-ig lehet igénybe venni.
    

Emlékeztetett továbbá, hogy ebben az évben a munkahelyek megőrzésére 6,85 milliárd kunát költött az állam, az év végéig pedig az összeg meghaladja a 7,2 milliárd kunát. Horvátországban a válságstáb jelentése szerint egy nap alatt 890-nel nőtt és elérte a 26 863-at az azonosított fertőzöttek száma. Nyolc ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma így 382-re nőtt. Kórházban 574 beteget ápolnak, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.
    

A szomszédos Szlovéniában a kormány által kedden közzétett adatok szerint hétfőn 794-gyel 14 472-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Két beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 123-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 313-an vannak kórházban, közülük 56-ot ápolnak intenzív osztályon. Az országban éjféltől éjszaki kijárási tilalom lép életbe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com