Horvátországban a hétvége előtt enyhíthetnek a korlátozásokon

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Még a hétvége előtt enyhíthet Horvátország a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon, engedélyezik száz főig a rendezvényeket és kinyithatnak az éttermek belső helyiségei - mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter hétfőn, a válságstáb és a szűkebb kormány együttes ülését követően.A tárcavezető kiemelte, hogy a nyitás fokozatos lesz, az új rendelet pedig június közepéig lesz érvényben. Hozzátette: szigorú járványügyi intézkedések mellett engedélyezik a vásárok és a szakkiállítások megrendezését is.

Meghatározzák, hány négyzetméternek kell jutnia egy főre, valamint kötelező lesz a maszk viselése.

    
Részleteket várhatóan szerdai sajtótájékoztatóján közöl majd a válságstáb. A Jutarnji List című horvát napilap járványügyi szakemberekre hivatkozva hétfőn arról írt, hogy a maszk viselése kötelező lesz mindaddig, amíg legalább 1,7 millió ember meg nem kapja mindkét oltást. A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 181 255-en kaptak védőoltást, közülük 401 566-nak már a második adag vakcinát is beadták.
    

Az elmúlt napon 74 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 354 060-at. Az elmúlt 24 órában a Covid-19 szövődményeinek következtében 26-an haltak meg, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 7929-re emelkedett. Kórházban 1211 beteget ápolnak, közülük 116-an vannak lélegeztetőgépen.
    

Javul a járványhelyzet a szomszédos Szlovéniában is, ahol tovább csökkent a fertőzöttek és a kórházban kezelt betegek száma. Hétfőre 83 új fertőzöttet regisztráltak, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma elérte a 251 773-at. Az országban tavaly október 4-én volt utoljára száz fő alatt a napi esetszám. Az elmúlt napon egy beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 4652-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 316-an vannak kórházban, 96-an közülük intenzív osztályon.
    

A valamivel több mint kétmilliós országban védőoltást eddig 630 265-en kaptak, közülük 334 628-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 36,5, illetve 19,4 százaléka. Janez Poklukar egészségügyi miniszter a Siol.net hírportálnak nyilatkozva elmondta: a nagyobb vakcinaszállítmányok érkezésével nyárig be tudják oltani a felnőtt lakosság több mint felét, márt csak azért is, mert csökkent a vakcinákkal szembeni bizalmatlanság. Ennek ellenére szerinte folytatni kell az oltás felvételére buzdító kampányt, hogy a helyzet ne romoljon egy esetleges új őszi hullám előtt.
    

"Amennyiben nem tudjuk elérni a szükséges átoltottságot az országban, az év végén vagy a jövő év elején, amikor a körülmények kedvezőbbek lesznek a vírus terjedéséhez, újra megismétlődhet az a helyzet, amivel tavaly szembe kellett néznünk" - húzta alá Poklukar.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com