Horvátországban és Szlovéniában május óta nem látott csúcson a fertőzöttek száma

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Május óta nem látott csúcson az új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, nőtt a kórházban kezelt betegek száma is mindkét országban - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.Horvátországban az elmúlt 24 órában 524 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 367 ezret. A Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon három beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8291-re emelkedett.

Kórházban 235 beteget ápolnak, közülük 26-an vannak lélegeztetőgépen.
    

A valamivel több mint négymillió lelket számláló országban eddig 1 684 554-en kaptak védőoltást - a jogosultak 41,5, a felnőtt lakosság 49,8 százaléka -, közülük 1 558 636-an már a második adagot is felvették. A zágrábi fertőző betegségek klinikáján augusztus 12-től kezdett emelkedni a Covid-betegek száma. Zoran Barusic, a klinika igazgatóhelyettese elmondta: a súlyos tünetekkel kezelt betegek többsége nincs beoltva, köztük sok harminc-, negyven- és ötvenéves van. Kevesebben vannak a beoltottak, de ők idősebbek, és más krónikus betegségeik is vannak - tette hozzá.
    

Davor Vagic, egy másik zágrábi klinika igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: a tíz lélegeztetőgépen lévő betegből kilenc nincs beoltva. Egy közülük magkapta mindkét oltást, de más súlyos társbetegségekkel is küzd - hangsúlyozta, hozzátéve: "a tudomány és a statisztika is azt mutatja, hogy az védőoltás az egyetlen ésszerű dolog, amellyel megvédhetjük magunkat".
    

Nem jobb a helyzet a közép-dalmáciai Splitben sem. A legtöbb kórházban kezelt beteg, ennek a városnak az intézményében van, több mint ötven, közülük senki sincs beoltva. Ivo Ivic igazagató szerint hetente tízzel nő a kórházban kezelt Covid-betegek száma. A vírus a fiatalok körében terjed, de az időseket juttatja kórházba - mutatott rá.
    

A szomszédos Szlovéniában szerdára 385 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki, május közepe óta a legtöbbet. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt egy napon hárman haltak meg. A koronavírusos betegek közül 57-en vannak kórházban, kilencen közülük intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 960 201-en kaptak védőoltást, közülük 857 845-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 46, illetve 40 százaléka.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com