Horvátországban is megjelent a vírus

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Horvátországban megjelent az új típusú koronavírus - közölte a kormány.Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, a koronavírussal foglalkozó válságstáb zágrábi ülését követően bejelentette, hogy az első fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban tartózkodott. Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a férfit jelenleg egy zágrábi kórház fertőzőosztályán tartják karanténban, az állapota kielégítő. Leszögezte továbbá, hogy nincs szükség pánikra, és minden eshetőségre felkészültek. Szavai szerint ebben a szakaszban nem várhatók nagyobb bonyodalmak, sem nagyszámú megbetegedések.

    
Az egészségügyi rendszer felkészült, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy az állampolgárok biztonságban legyenek. "Jelenleg arra összpontosítunk, hogy felkutassuk azokat, akik kapcsolatban álltak a fiatalemberrel, és megfelelően kezeljük őket" - mondta a tárcavezető. Horvátország hétfőn fokozott készenléti állapot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt.


A határokon fokozott ellenőrzésnek vetik alá azokat, akik az olaszországi Lombardia, Veneto, Emilia Romagna és Piemont tartományokból térnek haza. Azokat, akiken valamilyen tünetek mutatkoznak, azonnal kórházba szállítják, hogy lefolytassák a szükséges vizsgálatokat. Azonnali karantént rendelnek el továbbá azok számára, akik magas fertőzési kockázatnak voltak kitéve, mint például a Japánban tartózkodó brit-amerikai üdülőhajó, a Diamond Princess horvát utasai. A hatóságok vizsgálják továbbá annak lehetőségét is, hogy a zágrábi kórház fertőzőosztályán kívül - az ország más területein - hol tudnának elkülönítési központokat létrehozni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com