Horvátországban több nagyobb utórengést mértek szerdán

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Horvátországban a keddi, 6,3-as erősségű földrengés után több utórengést, köztük három nagyobb, egy 4,7-es, majd tizenöt percen belül egy 4,8-as és egy 3,9-es magnitúdójú földmozgást regisztráltak szerdán kora reggel - közölte a horvát szeizmológiai szolgálat.A földrengés epicentruma 18 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 37 kilométerre Zágrábtól, fészke pedig 10 kilométeres mélységben. A földmozgást egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság.

    
Darinko Dumbovic, Petrinja polgármestere a sajtónak azt mondta: a várost és környékét három nap alatt harmadszor érte földrengés. Minden romos ház, amely eddig még bírta, most összeomlott - mondta, hozzátéve, hogy az emberek már második napja nem alszanak. A Vecernji List című horvát napilap szerdai beszámolója szerint több százan maradtak fedél nélkül Petrinjában és környékén, kaszárnyában és sportcsarnokban helyezték el őket. Aki tehette, elhagyta a megyét, rokonaihoz vagy barátaihoz utazott.
   

Voltak, akik az autójukban töltötték az éjszakát. Több udvarban tüzeket gyújtottak, hogy amellett melegedjenek, otthonába senki sem mert visszatérni. Sziszekben és környékén még mindig kétezren, Petrinja térségében pedig hétezren vannak áram nélkül - olvasható a lapban. További sérültekről és halottakról nem érkeztek jelentések. A hegyi mentőszolgálat kedden hat embert mentett ki a romok alól élve, és hét halottat is találtak a romok alatt. Több tucat sérültje is van a természeti katasztrófának, súlyos állapotban közülük hatan vannak.
   

Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett. Kedden a korábbinál sokkal erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés pusztított az epicentrum körzetében. Szakemberek szerint a hétfői csak előrengés volt, és a keddi lehetett a főrengés. Utórengésekre több hónapig is számítani kell.
    

A horvát kormány keddi, késő esti ülésén 120 millió kuna (közel 6 milliárd forint) azonnali gyorssegélyről döntött, amelyet még szerdán átutalnak a földrengés sújtotta megyéknek. Zágráb az Európai Unió Szolidaritási Alapjától remél további segítséget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com